|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Ki következik Piquet, Senna és Mansell után? (3. rész)
|
Ayrton Senna (márciusban múlt 30 esztendős, 103 futamon szerepelt, 24 győzelem fűződik a nevéhez, 1988-ban világbajnok lett):
- A McLaren 1988-ban és 1989-ban egyeduralkodó volt, idén viszont feljöttek az ellenfelek. Nehezebb a dolgunk, ez megmutatkozik az előzéseknél is, már nem megy olyan könnyen, mint korábban.
- Hockenheimben egyetlen célom volt, megnyerni a futamot. Ezúttal a kivárásra alapoztam taktikámat, szerencsére bejött. Azóta teszteltünk Olaszországban is, remélhetőleg a módosítások után még jobb lesz a kocsink.
- Még folynak a tárgyalások Ron Dennisszel, a McLaren csapatfőnökével, de egyelőre nem sikerült megállapodnunk. A visszavonulás gondolata még nem foglalkoztat, jövőre, sőt, két év múlva is Forma-1-es versenyzőként szeretném keresni a kenyerem.
- Hogy mi lesz, ha befejezem pályafutásom? Elmegyek a bankba, megszámolom addigi keresetem, s utána pedig eldöntöm, hogyan tovább. Konkrét tervem a távolabbi jövőre vonatkozólag még nincs.
Gerhard Berger (augusztus végén már 31 éves lesz, eddig 92 futamon vett részt, 5 győzelmet szerzett, 1988-ban világbajnoki bronzérmesként zárt):
- Szeretek a Hungaroringre jönni, mert közel van az otthonomhoz, s a pálya is igen biztonságos. Nagyon jó lenne ismét nyerni, idén is már majdnem sikerült, de a végén csak nem jött össze. Előbb-utóbb biztosan mellém szegődik a szerencse.
- Sokat módosítottak a kocsimon, lényegesen jobban érzem magam a versenyautóban, mint az év elején. A jövő évre szánt gépet viszont még nem próbáltam ki.
- Már eldőlt, hogy jövőre is a McLaren színeit képviselem, aláírtam a szerződést 1991-re is.
x x x
Csütörtökön megérkezett Budapestre a brit Bernie Ecclestone, a Forma-1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetsége (FOCA) elnöke, a világbajnoki sorozat teljhatalmú ura.
x x x
Pénteken 8 órakor feldübörögnek a motorok, az előselejtezővel kezdetét veszi a három napon át tartó küzdelemsorozat, amelynek csúcspontját a vasárnap 14 órakor kezdődő világbajnoki pontvadászat jelenti.+++
1990. augusztus 9., csütörtök 18:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|