|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Ki következik Piquet, Senna és Mansell után (2. rész)
|
Egy nappal az edzések kezdete előtt az Atrium Hyatt Hotelben megtartották a Marlboro hagyományos sajtótájékoztatóját, amelyen rendre a legjobbak is megjelennek. Ezúttal a két nagy rivális csapat, a Ferrari és a McLaren pilótái, vagyis a brit Nigel Mansell, a francia Alain Prost, valamint a brazil Ayrton Senna és az osztrák Gerhard Berger felelt az újságírók kérdéseire. Ime egy csokor a válaszokból:
Nigel Mansell (szerdán ünnepelte 36. születésnapját, 142 futamon vett részt, 15 győzelmet aratott, a világbajnokságon már kétszer végzett a második helyen, a közelmúltban jelentette be, hogy az év végén visszavonul):
- Nagyon szeretem a Hungaroringet, nagyon szeretek itt versenyezni. Persze, azt is hozzá kell tenni, minden pályának vannak előnyei és hátrányai. Úgy vélem, 6-7 versenyzőnek csaknem azonosak az esélyei a magyarországi viadalon, ha nem jön közbe valamilyen műszaki hiba, akkor én is ott lehetek a legjobbak között.
- A golfjátékom egyre jobban javul. A közelmúltban otthon, a Man-szigeten megnyertem egy versenyt, amelyen 96-an próbáltunk szerencsét.
- A francák tehetséges fiatal versenyzőjének, Jean Alesinek sok sikert kívánok a Williams csapat színeiben
Alain Prost (februárban töltötte be 35. életévét, 162 futamon indult, 43 alkalommal intették le elsőként, háromszor szerzett világbajnoki címet, a jövő év végén valószínűleg ő is búcsúzik a Forma-1 világától):
- Azokat a pályákat kedvelem, ahol könnyű előzni, ahol az első kockából tudok a versenynek vágni. A Honda motoros McLaren-ek nagyon jók, ha az első sorból indulnak, nehéz átvenni tőlük a vezető poziciót.
- Az edzések gyakran nem úgy sikerülnek, ahogy szeretnénk. Szerintem ennek az az oka, hogy nem találjuk a megfelelő edzésgumikat.
- Hogy mi lenne, ha Senna a Ferrarihoz szerződne, nos, erről nem nyilatkozom. Én mindenestre még nem írtam alá a jövő évi szerződést.
- Két-három éve volt szó arról, hogy saját csapatot alakítok visszavonulásom után, de ez a téma már nem aktuális.
- Valószínűleg a két szupercsapat, a Ferrari és a McLaren pilótái között dől el a világbajnoki cím sorsa. Csak annyit tudok mondani: minden pont rendkívül fontos. (folyt. köv.)
1990. augusztus 9., csütörtök 18:35
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|