|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Német és jugoszláv főkonzulátus Pécsett
|
1990. július 8., vasárnap - Államközi megállapodás alapján a
Német Szövetségi Köztársaság és Jugoszlávia főkonzulátust állít fel
Pécsett, hazánk pedig Münchenben, illetve Zágrábban nyit konzuli
képviseletet. A horvát fővárosban már meg is kezdte működését a
magyar főkonzulátus, ám a pécsi jugoszláv képviselet megnyitása
technikai okok miatt még nem történt meg. Pécs városa örömmel
fogadta annakidején a külképviseletek létrehozásának bejelentését,
de elhelyezésük ügye olyannyira elhúzódott, hogy a mecsekaljai
polgárok körében felmerült a kétely: egyáltalán akarják-e a
konzulátus megnyitását az érdekelt felek.
Most úgy tűnik, végre elmozdult a holtpontról az ügy. A német fél elfogadta főkonzuli rezidencia céljára a Szent István tér egyik patinás házát, és a városi tanács hozzájárult az eladásához. Ott lakik majd Hans Rehfeld főkonzul, aki már meg is tette az első bemutatkozó látogatását a baranyai megyeszékhelyen. A főkonzulátus hivatali épületét a múzeumi negyedben alakítják majd ki. A terület egy része az egyházé, de a pécsi püspökség hozzájárulását adta a telekrész igénybevételéhez. Mindez természetesen nem valósítható meg máról holnapra, ezért a német fél ideiglenes helyen - a Bázis Építőipari Vállalat uránvárosi irodaházában - nyitja meg a képviseletét.
Ennél is bonyolultabb a jugoszláv főkonzulátus elhelyezésének ügye. Pécsett a két világháború között volt már állandó képviselete a szerb-horvát-szlovén államnak, az épület ma is áll a belváros egyik mellékutcájában, s ezt a házat kéri vissza jugoszláv fél. Az épületben azonban a Családi Intézet működik a házasságkötő teremmel együtt, emiatt nem mondhat le róla a város. A pécsi tanács kompromisszumos javaslatot terjesztett elő, amely egy azonos értékű épület átadását tartalmazza. (MTI)
1990. július 7., szombat 17:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|