|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
A bólyi nemzetiségi nyelvoktatási modell sikere
|
1990. június 20., szerda - Eredményesen zárult a bólyi
modellként ismert nyolcéves kísérleti jellegű nemzetiségi nyelvi
oktatási program. Az országban elsőként 1982 őszén a baranyai
nagyközség általános iskolája indította el a gyermekek
kétnyelvűségét megalapozó magyar-német nyelvű oktatást. A nyolcadik
osztály most végzett tanulói olyan német nyelvtudásra tettek szert,
amely lehetőséget nyújtott számukra, hogy alapfokú nyelvvizsgát
tegyenek.
Bóly iskolájában régóta tanítják a nemzetiségi anyanyelvet. A pedagógusok azonban rájöttek arra, hogy a heti két-három órás nyelvi képzés nem elegendő: a gyerekek nagyobb része nem tudta megszerezni a szükséges beszédkészséget. Ezen segítendő, a Művelődési Minisztérium ösztönzésére és a német nemzetiségi szövetség támogatásával önálló nyelvi programot dolgoztak ki, és vezettek be a bólyi pedagógusok. Ennek lényege, hogy nagyobb óraszámban, hetente öt-hat órában tanítják a német nyelvet, mégpedig az első osztálytól kezdve, s ehhez a különféle szaktárgyak - ének-zene, környezetismeret, földrajz, történelem - kétnyelvű oktatása is csatlakozik. Ily módon naponta legalább kétszer németül folyó órán vesznek részt a gyerekek.
A kétnyelvű osztályból kikerült gyerekek számára bővültek a továbbtanulás lehetőségei, javultak a középiskolai felvétel esélyei. A végzős diákok 85 százaléka érettségit adó középiskolában tanulhat tovább, és 67 százalékuk a jövőben is kiemelten foglalkozhat a német nyelvvel.
A sikeres bólyi modellt egyébként már a most befejeződött tanévben az ország több mint harminc nemzetiségi iskolája alkalmazta. (MTI)
1990. június 19., kedd 21:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|