|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Az SZDSZ választási nagygyűlése Móron (Pető Iván) (1. rész)
|
1990. február 27., kedd - Választási nagygyűlést tartott
kedden a móri művelődési központban a Szabad Demokraták Szövetsége.
A szónok, Pető Iván történész, a párt ügyvivője elöljáróban azt
hangsúlyozta, hogy az SZDSZ ma az egyik legerősebb, legnépszerűbb
párt Magyarországon, s a közvéleménykutatás szerint tömegbefolyása
tovább nő. Ez annak köszönhető, hogy a párt csaknem egy évtizede
megalapozott programját, politikáját igazolta az idő. Az alapítók
tíz éve, vagy akár még egy esztendeje is túl bátornak, túl
radikálisnak ítélt elképzeléseinek egy része azóta már valóra vált,
vagy a megvalósulás útján van. A párt programjáról szólva a szónok
kifejtette, hogy a rendszerváltás nem fejeződik be a parlamenti
választásokkal, annak fontos lépése lesz a helyhatósági,
önkormányzati választások megtartása. Az országos ügyekben a
Parlament dönt majd, de a mindennapok döntései a helyi
önkormányzatokra várnak. Az ő feladatuk lesz megítélni azt, hogy a
helyi, vállalati, üzemi irányító posztokon dolgozók megfelelnek-e a
követelményeknek.
A politikai rendszerváltás gyorsabban fog megvalósulni, mint a gazdasági - mondta a szónok. Az SZDSZ gazdasági programja szerint körülbelül 3-5 év múlva indulhatunk el a gazdasági felemelkedés útján. Ehhez azonban az adósságterhek enyhítésére olyan megoldást találjunk, amely lélegzetvételhez juttatja az országot. Ez pedig nem történhet másképp, mint a hitelek, az adósság részbeni tulajdonra váltásával. A gazdasági rendszerváltás fontos eleme lesz a szerkezetváltás, a piacgazdaság létrehozása, s a legnehezebben megoldható tulajdonreform.
Kérdésekre válaszolva Pető Iván szólt pártja koalíciós elképzeléseiről is. Mint mondta, a választások előtt koalíciós megállapodásokat kötni nem lehet ugyan, de azok lehetőségeiről beszélni kell. Mint kifejtette, az SZDSZ elsősorban természetes szövetségesére, a Fideszre számít. E két párt azonban természetesen nem tudja kormányozni az országot, ahhoz más partnerekre is szükség lesz. Az SZDSZ két párttal már együttműködött a népszavazás során, ez a két párt az MSZDP és a Független Kisgazdapárt volt. (folyt.köv.)
1990. február 27., kedd 21:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|