|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Tiltakozó demonstráció Pécsett és a Szigetváron
|
1989. december 21., csütörtök - Ötezren vonultak ki gyertyákkal és fáklyákkal csütörtökön este a pécsi Széchenyi térre, hogy az ellenzéki pártok és szervezetek által meghirdetett tüntetésen tiltakozzanak a véres romániai terron ellen. A transzparenseken ,,szabadságot Románia népének,,, ,,vesszen Ceausescu,, jelszavak voltak olvashatók. A Himnusz elhangzása után Erdélyből menekült fiatalemberek szóltak magyar és román nyelven a résztvevőkhöz, majd a szervező pártok képviselői mondtak rövid beszédeket. A pécsi demonstráció, amelyet ,,együtt a szabadságért, együtt az emberi jogokért,, jelszóval rendeztek meg a székely himnusz hangjaival ért véget.
Szigetváron, a Zrínyi téren a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete hívta tiltakozó nagygyűlésre a város lakóit a csütörtök esti órákban. Az égő gyertyákkal gyülekező tömeg előtt az MSZP helyi elnöke mondott beszédet. (MTI)
1989. december 21., csütörtök 20:37
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|