|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Országgyűlés - első munkanap (5. rész)
|
Ugyancsak történelmietlen lenne, és nem érdemelne hitelt az az állítás sem, hogy csak a németekre tartozik: rendelkezhetnek-e szabadon sorsukkal, s ha igen, hogyan, illetve szomszédaikkal együtt járják-e útjukat, vagy szomszédaik ellen. A fájdalmas történelemre gondolva nagyon jól tudjuk, hogy ez a kérdés és az erre adott válaszunk nem hagyja közömbösen sem keleti, sem nyugati szomszédainkat. Sőt, ezen túlmenően a németek szomszédaik biztonságáért is felelősek, és érzéseiket figyelembe kell venni - fejtette ki. Kohl kancellár emlékeztetett arra, hogy hamarosan vége annak az évszázadnak, amelynek első ötven éve végtelen sok szenvedést, halált, fájdalmat és gondot hozott az embereknek, nem utolsó sorban a németek által elkövetett tettek miatt. Ezért fontos, hogy a németek éljenek a történelem adta eséllyel az évszázad utolsó évtizedében, hogy a béke, a szabadság, az igazságosság érdekében tevékenykedjenek. - A német nép az NDK-ban és az NSZK-ban is egyet szeretne, egy a szíve vágya: a béke tartós legyen, és németföldről ne induljon ki soha többé félelem, hanem béke, békevágy és a népek közötti megértés. Az NSZK-ban élők kezdettől fogva hitet tettek és tesznek az Európai Közösségben és az Atlanti Szövetségben vállalt tagságuk mellett, és a szabad népek közösségéhez tartozónak tekintik magukat. Németország a jövőben nemcsak az Európai Közösségbe kíván integrálódni, hanem a helsinki folyamatban is kifejezett teljes Európába. Igazságos és tartós európai békéért dolgozik, amelyben a német nép is visszanyerheti szabad önrendelkezés útján egységét. Helmut Kohl rámutatott: az NSZK az NDK-ban élő honfitársai döntését - bárhogy is foglalnak állást - el fogja fogadni, és tiszteletben tartja majd. Remélik viszont, hogy szomszédaik is így cselekednek. Ezzel világosan lemondanak minden ,,egyéni,, német vállalkozásról, külön útról, és minden visszafelé néző nacionalizmusról. Végezetül hangoztatta: - Mi németek hálásan méltányoljuk, hogy Magyarország kormánya és népe nemcsak ez év nyara óta mutat mélyreható érdeklődést sorsunk iránt, és osztozik gondjainkban - mint ahogy mi is hagyományos baráti összetartozásból fakadó együttérzéssel követjük Magyarország útját. A kancellár szívből jövő köszönetet mondott mindazért, amit Magyarország - különösen ebben az esztendőben - a németekért tett, és ünnepélyesen ígéretet tett arra, hogy az egyre szorosabban egybefonódó Európában a két ország egymás mellett fogja járni az útját. (folyt. köv.)
1989. december 18., hétfő 13:17
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|