|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
1. sz. Gyorsrhír -----------------
|
Megkezdődött a Parlament ülésszaka 1989. december 18., hétfő - Hétfőn délelőtt 10 óra után néhány perccel megnyílt a Parlament decemberi ülésszaka. Az elnöklő Fodor István elsőként képviselői lemondásokat jelentett be a Háznak, majd köszöntötte az ülés magas rangú vendégét, Helmut Kohlt, a Német Szövetségi Köztársaság hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó kancellárját. A szövetségi kancellár beszédet mondott az Országgyűlés plénuma előtt. Helmut Kohl elöljáróban méltatta a magyar parlament szerepét. Az Országgyűlés mértékadó volt a reformok létrehozásában, s abban, hogy az ország elindult a pluralizmus és a demokrácia útján - mondotta. A mostani ülésszak napirendjére utalva a kancellár hangoztatta: a Parlament nagy jelentőségű - főleg a gazdaságot érintő - reformlépések előtt áll. Mindezek, az áldozatvállalással is járó lépések bátorságot, messzirelátást, és Magyarország határát túllépő felelősségtudatot kívánnak, mert a magyar reformok sikere nemcsak az ország sorsának, jövendő jólétének szempontjából felmérhetetlen jelentőségű, hanem valamennyi reformállam, és ezzel egész Európa számára is. Ezen a nehéz úton Magyarország számíthat nyugati barátaira. Ezzel kapcsolatban Helmut Kohl különös hangsúllyal szólt arról, hogy a németek rendkívül nagy hálával tartoznak Magyarországnak. A két népet összekötő közös történelmi múltban is kiemelkedő helyet foglal el az 1989-es esztendő, amikor Magyarország az NDK-állampolgárok tízezrei előtt nyitotta meg a szabadság felé vezető utat. A kapcsolatépítés további fejlesztését szorgalmazva a kancellár ,,tetterős együttműködésre,, hívta fel a szövetségi tartományokat, a városokat, a községeket, az egyházat, hogy a nyílt határok Európájában - ahol csak lehet - segítsék elő a szabad polgárok találkozásait. Mint mondta, ennek érdekében síkra fog szállni azért, hogy minél gyorsabban megkezdődjenek a vízumkötelezettség megszüntetéséről, és az ezzel kapcsolatban álló kérdésekről folyó tárgyalások. (MTI)
1989. december 18., hétfő 10:21
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|