|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Németh Miklós pohárköszöntője (1. rész)
|
1989. december 16., szombat - A szerkesztőségek rendelkezésére bocsátjuk Németh Miklós pohárköszöntőjét, amely várhatóan szombaton este 20 óra után a parlamenti díszvacsorán hangzik el. Keretet később adunk, az anyag feloldásig
E M B A R G Ó S X X X Németh Miklós pohárköszöntőjében üdvözölte Helmut Kohlt és feleségét, valamint a kancellár kíséretének tagjait, kifejtve: Önök szeretettel várt és őszinte örömmel, tisztelettel fogadott vendégei hazánknak. A magyar kormányfő ezt követően emlékeztetett arra, hogy ez év október 23-án kiáltották ki a Magyar Köztársaságot. E dátum valóban mérföldkő és vitathatatlanul lezárt egy szakaszt történelmünkben, ám vitatható, hogy gyorsan jutottunk el ehhez az eseményhez. Ugyanis régen, 33 évvel ezelőtt vette e nép az első lendületet, hogy áttörje a köré épített korlátokat. Azt a lendületet megtörték, a szándék megbukott. A lángot hamu alá söpörték, a fályavivőket jeltelen sírba temették, az emlékezést bűnné nyilvánították. A nép hallgatott, de nem felejtett, a hamu alatt élt a parázs. A magyar történelem következő fontos állomásáról az 1968-as új gazdasági mechanizmusnak nevezett reformról elmondta: jól indult, s talán éppen ezért nagyon hamar megfékezték. Azután újabb reformokkal kísérleteztünk, de azok is csak felemásan sikerültek. Csak lassan vettük észre, hogy közben nemcsak eladósodtunk, hanem múltunk több évtizedes hibái, sőt bűnei nyomják a vállunkat. Sokáig nem értettük, miért vall kudarcot a gazdasági szféra megreformálását célzó csaknem valamennyi erőfeszítésünk. Idő kellett, míg rájöttünk: a politikai rendszer változatlansága egyszerűen megbénítja a gazdaság megújítását célzó törekvéseket. De ez a felismerés még nem volt üdvözítő. A Brezsnyev-korszak alatt Kelet-Európa országaiban meggyengültek a reflexek, talán ennek tulajdonítható, hogy akkor sem mozdultak rögtön, amikor Gorbacsov ablakot nyitott, és beengedte a fényt az árnyékba borult térségbe. A magyar társadalom 1988 elejétől lendült dinamikusan mozgásba. Igazi változásokat akart, és már tudta, hogy ehhez a politikai szférában kell lényegi változásokat végrehajtani. (folyt.köv.)
1989. december 16., szombat 19:54
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|