|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
A Magyar Szocialista Párt Elnökségének állásfoglalása a november 26-i népszavazásról (1. rész) (OS)
|
1989. november 29., szerda - 1. A Szocialista Párt Elnöksége köszönetet mond elvtársainak, támogatóinak, minden szavazónak, aki - megértve az elnökválasztás körüli vita igazi tétjét - úgy foglalt állást, hogy a nép válassza meg új köztársaságunk első elnökét. Elismerését fejezi ki mindazon pártoknak, politikai tömörüléseknek, amelyek tevékenységükkel hozzájárultak a szoros eredmény kialakulásához. Pártunk a népszavazás első kérdésére nemmel szavazók által is megerősítve érzi magát, hogy kitartson korábbi álláspontja mellett. Úgy véli, ha a nép közvetlenül választ elnököt, az - a nagyobb bizalom, egyértelmű társadalmi elfogadottság miatt - valódi biztosítéka lehet a békés, demokratikus átementnek. 2. A Magyar Szocialista Párt tudomásul veszi és tiszteletben tartja a népszavazás eredményét. November 26-án a választópolgárok többsége élt szavazati jogával, kifejezte részvételi szándékát a demokratikus megújulás folyamatában. A népszavazásra feltett első kérdésben az ellenzéki koalíció álláspontja kapott ugyan minimális többséget, de a választópolgárok lényegében ugyanakkora hányada szavazott nemmel, s - a távolmaradókat is figyelembe véve - a kisebbség döntött. A Szabad Demokraták Szövetsége - a népszavazást követő új kezdeményezésével - maga is kénytelen volt elismerni ezt a realitást. 3. A végső eredmény alakulásában egyaránt szerepe volt az ellenzéki koalíció költséges és agresszív kampányának, az MDF bojkottfelhívásának és pártunk visszafogottabb, a távolmaradást nem ellenző agitációjának. A népszavazás végeredménye késlelteti, de nem lehetetleníti a nép általi köztársaságielnök-választást. 4. A népszavazás új politikai helyzetet teremtett, ami új politikai menetrend kialakítását igényli az Országgyűléstől és az e kérdésben együttműködni kész konstruktív erőktől. A Szocialista Párt a baloldali értékek következetes képviselőjeként kíván harcolni az új Magyarországért. Az ország jelenlegi, rendkívüli feszült helyzetében azonban szükségesnek tartja, hogy minden párt törekedjen pártérdekeit alárendelni a nemzet érdekének. A választásokig terjedő időszakban is rendezett közállapotokra, s ennek garanciájaként működőképes országgyűlésre és tettrekész kormányra van szükség. A Szocialista Párt támogatja a kormánynak a gazdasági stabilizációra, az ország fizetőképességének fenntartására irányuló erőfeszítéseit. Az országban ma egyetlen felelős erő sem lehet érdekelt abban, hogy kormányválság előidézésével a demokratikus átmenet egésze veszélybe kerüljön. (folyt.köv.)
1989. november 29., szerda 18:31
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|