|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Nyílt levél Németh Miklós miniszterelnöknek (OS)
|
1989. november 29., szerda - Tisztelt Miniszterelnök Úr Az Állami Vagyonalapról, valamint az állami vagyon eredményesebb hasznosításáról szóló törvénytervezetekkel kapcsolatban a Magyar Gazdasági Kamara ügyvezetőségének álláspontja a következő: Sajnálatosnak tartjuk, hogy a tervezetek a korábbi évtizedek voluntarista módszereit elevenítik fel és a gyakorlati élet, a vállalati gazdálkodás foylamatainak meg nem értésével, mellőzésével készültek, elsietettek és kidolgozatlanok. A fogalmak és célkitűzések tisztázatlanok. Szerintünk sem a pénz, sem a tulajdon nem szimulálható. Szükségesnek tartjuk, hogy a kormány hozza nyilvánosságra a tulajdonosi reform részletes programját. Megítélésünk szerint abból kell kiindulni, hogy a tulajdonreformnak csak egyik - bár igen fontos - célja az állami bevételek növelése, de legalább ilyen fontos a gazdaság működőképességének fenntartása és javítása. Különösen károsnak, veszélyesnek tartjuk és ismételten felhívjuk Miniszterelnök Úr szíves figyelmét arra, hogy a reálfolyamatok meg nem értéséből fakadó és egymásnak ellentmondó törvényjavaslatok súlyos bizonytalanságot okoznak a gazdálkodási feltételekben, elbizonytalanítják a gazdálkodó szervezeteket és kilátástalanná teszik gazdasági programjuk kialakítását, növelik a külföldi partner bizalmatlanságát, megrendítik befektetési szándékát. Miniszterelnök Úr tájékoztatására meg kell említenem, hgy a törvénytervezetekkel a kamara különböző testületi üléseken foglalkozott és a tárcaközi egyeztetés folyamán is számos észrevételt tett. Észrevételeink többségét nem vették figyelembe. Ezt a módszert nem fogadjuk el és tiltakozunk amitatt, hogy a kamara egyetértőként legyen a tervezeteken feltüntetve. A november 20-án lefolytatott népszavazás jól bizonyítja, hogy mennyire érdekli az állampolgárokat 12 Mrd Ft pártvagyon sorsa. Az említett törvénytervezetek többször ennyit, mintegy kétezer Mrd Ft-ot érintenek. Ezért véleményünk szerint erről véglegesen csak a választások után szabad dönteni, amikorra eldől, milyen pártokat és programokat támogat a nemzet. Követeljük az általános parlamenti választások mielőbbi, legkésőbb 1990 márciusában történő megtartását. Budapest, 1989. november 28. Tisztelettel: Gábor András (OS)
1989. november 29., szerda 14:45
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|