|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Antall József a népszavazásról
|
------------------------------ London, 1989. november 28. (BBC, Panoráma) - Antall Józsefet, a Magyar Demokrata Fórum elnökét kérdezem meg: hogyan látja a vasárnapi népszavazás jelentőségét az MDF jövője szempontjából? - A népszavazás eredményét a Magyar Demokrata Fórum nem tekinti vereségnek, mert nem pártok közötti választásról volt szó. Következetes kíván maradni ahhoz a megállapodáshoz, amit más szervezetekkel együtt szeptember 18-ikán megkötött, és amelyben elfogadja a köztársasági elnök előzetesen, közvetlenül történő megválasztásának lehetőségét. Ezzel ellentétes akcióhoz való csatlakozást szószegésnek tekintett volna. Ugyanakkor nem értett egyet azzal a módszerrel, hogy már elfogadott törvények, megállapodások összekapcsolhatók-e egy népszavazásnál más kérdésekkel, tehát az elnökválasztás problematikájával. Először meghirdettük, hogy tagjaink személyes döntésére bízzuk a szavazást, majd a konkrét állásfoglalás kívánságának eleget téve politikai, erkölcsi megfontolások alapján az ilyen jellegű népszavazással nem kívánva azonosulni, a távolmaradást ajánlottuk a tagjainknak. Közben hangsúlyoztuk: nem tekintjük a Magyar Demokrata Fórummal történő szembenállásnak tagjaink részéről a szavazásban való részvételt. Úgy vélem, hogy a népszavazás vesztesei az ortodox kommunisták, akik a közvélemény-kutatási értékszavazás alapján láthatták a három, már elért célkitűzés - munkásőrség, a munkahelyi pártszervezetek és a pártvagyon kimutatása területén - a 95 százalék körüli állásfoglalást. Ugyanakkor a magyar nép világosan meghatározta az árukapcsolás ellenére is a különbséget az első kérdésben elfoglalt, közel 50-50 százalékos, 0,2 különbséges megosztással történő állásfoglalást és a másik három kérdésben tett 95 százalék körüli szavazás értelme között. (folyt.)
1989. november 28., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|