|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
- Interjú Kiss Gy. Csabával, a népszavazásról - 6. folyt.
|
- Fel lehet vetni ezt a kérdést, de mi mindenekelőtt ennek a mostani népszavazásnak a zavarkeltő jellegére szerettük volna felhívni a figyelmet, és nem a pártérdekekre nézni. Lehet, hogy a Magyar Demokrata Fórumnak a saját pártérdekére kellett volna nézni, és mondjuk az első kérdésre a "nem" szavazat mellett érvelni, és propagandát kifejteni. De azt hiszem az ország érdeke azt kívánta, hogy mi most jelezzük azt, hogy ez a lépés zavart kelthet, bizonytalanságot, megakaszthatja a demokratikus átmenetet, és hogy erre figyeljenek az emberek. Ez lehet, hogy most zavart okozott, de hát nem mindenkinek tetszett ez természetesen, de úgy hiszem, két hónap múlva, fél év múlva visszaemlékezve eszükbe jut az embereknek az, hogy itt a Magyar Demokrata Fórum egy felkiáltójelet tett, egy vétót mondott, mert az ország érdeke a mihamarabbi választásokat kívánja, az alku, a megegyezések betartását. Mi meg akartuk tartani azt a megegyezést, amit szeptemberben kötöttünk. Jó megegyezésnek tartottuk, megvannak a gyümölcsei. Nincs munkásőrség, a pártszervezetek kivonultak a munkahelyekről, és ezt az Országgyűlést fel kell váltani egy demokratikusan megválasztott parlamenttel. A mostani Országgyűlés tagjai most megkapták a visszaigazolást, hogy ők jó parlament, és ott akarnak maradni a helyükön júniusig, nagy részben. És ez bizonytalanná teszi a következő hónapok politikai lehetőségeit. - Csaba Ez egy kitűnő tájékoztató volt, és hogyha megengeded, a hét későbbi részében, amikor a helyzet egy kicsit világosabb lesz, újra visszahívlak, és folytatjuk ezt a beszélgetést. +++
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|