|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Valóban a nép döntött? Gondolatok a népszavazásról Budapest 1989 november 28.kedd (MTI-Press)
|
Amikor néhány hónapja az Országgyűlés meghozta a törvényt a népi kezdeményezésről, még fogalmunk sem volt róla, hogy az első akció ezzel kapcsolatosan egy népszavazás kiírása lesz. A Szabad Demokraták Szövetsége és a Fidesz - együttműködve a szociáldemokratákkal és a kisgazdákkal - összegyűjtött több mint 200 ezer aláírást, ilymódon kérve az Országgyűlést egy népszavazás kiírására, melynek kérdései a munkásőrség megszüntetését, a pártok munkahelyekről való kivonulását, a régi MSZMP vagyon elszámolását érintették. E három kérdésre a politikával nem foglalkozó ember is bátran és teljes felelősséggel mondott igent, egyikre kiváncsiságból - ilyen a pártvagyon -, másikra nyugalma érdekében, - ez a munkahelyekről való kivonulás -, a munkásőrség esetében pedig a felnőtt emberek nagy többsége tisztában van vele, hogy ezen az intézményen túllépett a történelem. A valódi eldöntendő kérdés a szavazólapon elsőként szereplő volt, miszerint csak a parlamenti választások után válasszunk-e köztársasági elnököt, vagy azt megelőzően közvetlenül, ugyancsak népszavazás formájában. Magyarországon a hivatásos politikusok még egy évvel ezelőtt is fennen hangoztatták a demokratikus szocializmus jelszavát, amiből csak a demokrácia és az egyre kevésbé megfogható szocializmus hiányzott. Az utóbbi fogalommal a kelet-európai tömegek már nemigen tudnak mit kezdeni, míg a demokráciának van mozgósító hatása és reméljük, ezután is lesz. Ezt használta ki az SZDSZ, meglehetősen furcsa módon a demokratikus, közvetlen elnökválasztás lehetőségét vonva meg a néptől a "négy igen"-nel. A jelen helyzetben, amikoris majd a kora tavasszal megválasztandó parlament fog elnököt választani - mindazok, akik az első kérdésre igennel szavaztak, kirekesztettnek érezhetik magukat, érvényben levő alkotmányunk szerint ugyanis ez lett volna az egyetlen lehetőség, hogy közvetlenül válasszunk elnököt. Amennyiben nem módosul az alkotmány, a Magyar Köztársaság elnökét az Országgyűlés választja. Igaz, az SZDSZ egyik vezetője már hétfőn bejelentette, hogy megkísérlik - politikai szövetségeseikkel együtt - az új Országgyűléssel módosíttatni az alkotmányt. Arra, hogy sikerül-e ezt elérni, semmi garancia nincs, a hétfőn délután elhangzott bejelentés feltehetően nem egyéb egy jól csengő politikai ígéretnél, amit akár egy hét alatt is elfelejthet a bejelentő, elfelejtenek mindazok, akik ígérték.(folyt)
1989. november 28., kedd 14:11
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|