|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Interjú Kiss Gy. Csabával a népszavazásról
|
Washington, 1989. november 27. (Amerika Hangja, Világhíradó) - Itt New York, a mikrofonnál Thassy Jenő. A vonal túlsó végén a Demokrata Fórum irodája, ahol Kiss Csaba, a szóvivő várakozik. Csaba? - Igen. - Szeretnék érdeklődni a választásnak az eredményéről. A nem végleges adatok, amiket itt hallottunk, és valószínűleg már idejét múlta, 58,2 százalék szavazott, 55,1 százalék érvényes, 8 százalék hiányzik. Van ennél frissebb adatotok? - Nincsen. Most itt a végső adatokat, és különösen az első kérdésre, tehát a köztársasági elnök megválasztásának módjára vonatkozó kérdést, ezt holnapig zárolták tulajdonképpen. Tehát minden adat pletykaszerű. Bár ezek a híresztelések azt állítják, hogy valamivel, néhány ezreléknyivel talán többen szavaztak az első kérdésre igennel. - Mi az a különbség, ami érvényessé tenné, hogyha egyik vagy a másik fél győzne? - Nem végeztem én ilyen számításokat, de mivel néhány ezrelékről van szó, szóval ez egy rendkívül szoros különbség volt, ugye hát elég nagy számban nem mentek el szavazni. Eléggé bizonytalan a kép tulajdonképpen. Bizonytalan a kép - megmondom őszintén - a következő lépéseket illetőleg. Nekünk itt a Magyar Demokrata Fórumban az a benyomásunk, hogy nem látjuk, hogy az ország számára mi következik. Hogy mennyire jelenthet ez destabilizálást, destabilizálódást, ez a jelenlegi népszavazás, vagy pedig minden további utat a menetrendszerű, békés, demokratikus átalakuláshoz. - Hogyha a január 7-iki elnökválasztásra nem kerülne sor, és hogyha az elnökválasztás a parlamenti választás után történne, mennyiben befolyásolná ez a Fórum terveit? (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|