|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre a kelet-európai változásokról
|
------------------------------------------ München, 1989. november 27. (SZER, Nemzetközi sajtószemle) - Az olasz La Repubblica című lap Pozsgay Imrével készített interjút. Bojtár Istvánt hallják: - "Prágába visszatér a tavasz. Esztendőkön keresztül reméltük, de lehetetlen álomnak látszott - tegnapig. Ma már nem vagyunk egyedül". - Ezeket a szavakat Pozsgay Imre mondta abban az interjúban, amelyet a La Repubblicának a népszavazás alkalmából éppen Budapesten tartózkodó, kiküldött tudósítója készített vele a nagy csehszlovák fordulat pillanataiban, pénteken este. Az interjú természetesen más figyelemreméltó részleteket is tartalmaz. Arra a kérdésre - Vajon Prágában nem lép-e majd közbe a hadsereg, mint Pekingben tette? - így válaszolt az államminiszter: "Nem tudom elképzelni. Lehetetlennek tartom, hogy egy ősi civilizációjú európai országban a XX. század végén valami a tienanmeni tragédiához hasonlóan történjék. Egyébként még októberben is igyekeztek az emberek ellen ilyen módszereket alkalmazni, de vereséget szenvedtek: látták hogy nem használ. Európában nem funkcionálnak, semmire sem jók ezek a módszerek". Az újságíró azután azt állította: az egész kelelt-európai fejlődésnek döntő lökést adott az, hogy a magyarok szeptember 11-ikén megnyitották a határokat a keletnémetek előtt. Vajon az Önök ellenfelei nem mondják-e majd, hogy leszerelték a Varsói Szerződést? - A válasz így hangzott: (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|