|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
- A népszavazás Haraszti Miklós szemével - 1. folyt.
|
- Tulajdonképpen arról van szó, hogy a volt uralkodó párt utolsó lehetőségét arra, hogy valamilyen mádon valamilyen hatalmat mentsen át a jövendő demokráciánkba - ezt ez elnöki tervet - kellett valahogy megakadályozni, és a parlamenti választások útjában álló akadályt eltávolítani. Megakadályozni, hogy egy kétpólusú hatalmi szisztéma jöjjön létre. - Menjünk tovább. Pozsgay Imre jövője? - Hogy? - Hogy mi a véleményed Pozsgay Imre politikai jövőjéről? - Őszintén szólva: nem tudom. Mi azt gondoltuk, hogy a történelem nyilván meleg szavakkal fog megemlékezni arról a szerepről, amit az államport szétroncsolásában játszott, de hát ez nem ok arra, hogy a következő négy évben nagyhatalmú elnökként gyakorlatilag - legjobb szándékai mellett, vagy ellenére is - a múlt árnyékaként akadályozza a demokratizáció folyamatát. - Az SZDSZ-nek nincs elnökjelöltje. Gondolkodtatok efölött azóta? - Miért gondolkodtunk volna, mikor nem szükséges elnököt választani, hiszen a nép úgy döntött, hogy ne legyen elnökválasztás a parlamenti választások előtt. A választás után a parlament fogja megválasztani az elnököt. Mi javasoltuk, hogy a többi párttal egyetértésben esetleg meg lehet fontolni, hogy közvetlen elnökválasztással legyen - az új alkotmánymódosítással: közvetlen elnökválasztással legyen majd választva az elnök a szabad választások után - de az természetesen már nem lehet "politikai elnök" - amilyen Pozsgay Imre és minden más elnökjelölt szeretett volna lenni. (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|