|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Népszavazás - hírügynökségi visszhang
|
1989. november 27. hétfő (AFP/AP/Reuter/UPI/TASZSZ) - A Reuter és az AP a délutáni órákban azzal vezette be a magyarországi népszavazás híreivel foglalkozó tudósításait, hogy a négy radikális ellenzéki párt győzedelmeskedett, s hogy maga Pozsgay Imre is elismerte ezt a tényt. Ám az AFP még Pozsgay nemzetközi sajtótájékoztatója után is arról írt, hogy változatlanul a legteljesebb bizonytalanság uralkodik, hiszen azt összeszámlálásra váró további szavazatok megfordíthatják az igen szoros eredményt.
A brit hírügynökség úgy vélekedett, hogy a népszavazás eredménye kemény csapás az MSZP-re, hiszen a népszerű Pozsgay Imre a közvetlen elnökválasztáson biztos nyertes lett volna, viszont csekély az esélye a győzelemre, ha az államfőt a parlament választja majd meg. Az AP kitért arra, hogy sajtóértekezletén az államminiszter elismerte ugyan az ellenzéki győzelmet, de cáfolta, hogy ez vereséget jelentene az MSZP számára. Mindkét hírszolgálati iroda ismertette Pető Ivánnak, az SZDSZ ügyvivőjének nyilatkozatát, amely szerint az ellenzéknek nincs kifogása az ellen, hogy az elnököt közvetlenül válasszák a parlamenti választások után, amennyiben az államfő hatalmát korlátozzák. Az ellenzéki javaslatról említést tett az AFP is, megjegyezve, hogy még semmi sem dőlt ugyan el, de már az eddigi eredmény is az ellenzék sikereként értékelhető. A francia hírügynökség véleménye szerint a végeredmény közzététele előtt egyetlen dolog biztos, mégpedig az, hogy a népszavazás nagy vesztese az MDF, hiszen bojkottra szólító felhívása ellenére a demokráciát most tanuló országban viszonylag igen sokan járultak az urnákhoz. +++
1989. november 27., hétfő 19:36
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|