|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
- Népszavazás - 1. folyt.
|
Ami a második, harmadik és negyedik kérdést illeti, 94-95 százalékos az igennel szavazók száma -, vagyis a magyar lakosság elsöprő többsége úgy döntött: vonuljanak ki a pártszervezetek a munkahelyekről, az MSZMP számoljon el a tulajdonában vagy kezelésében lévő vagyonról, és oszlassák föl - jogutód nélkül - a munkásőrséget. Ekként a nép, szavazataival visszavonhatatlanná tette a parlamenti döntéseket. Fej-fej mellett halad az igen és a nem az első kérdésben: Csak a parlamenti választások után kerüljön-e sor a köztársaságielnök-választásra? Az utolsó kiadott - nem végleges - adatok szerint 49,8 százalék igennel, 50,2 százalék nemmel válaszolt erre a kérdésre -, a különbség tehát 0,4 százalék. A vasárnapról hétfőre virradó éjszaka folyamán a beérkező részadatok feldolgozása során többször is volt kereken 50-50 százalék - előfordult az igen válaszok mennyisége billent túlsúlyba, majd ismét a nem-eké. Valódi választás ez tehát, annak minden izgalmával és - tegyük hozzá - örömével, azért mert rendben, zavarok nélkül, civilizáltan zajlott a választás, és azért, mert itt valami új történik, ilyet nem élt meg ez a nép másfél emberöltő óta. Valóban választhatott, és valódi kiváncsisággal figyeli az előre nem tudható eredményt. Éppen ezért zúdultak fel az újságírók a ma reggeli - és e témában holnap reggelig utolsó - sajtótájékoztatón. Miért ne kerülhetne a nyilvánosság elé a még nem végleges adat is? Miért kell ezzel holnap reggelig várni? (folyt.)
1989. november 27., hétfő
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|