|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Az NSZK-NDK határ
|
----------------- München, 1989. november 9. (SZER, Késő esti mai nap) - Kelet-berlini bejelentés szerint az ország minden polgára közvetlenül utazhat Nyugat-Németországba, és enyhítik az utazási korlátozásokat más országok esetében is. Az emberek a berlini falnál lévő átkelőhelyeken is távozhatnak - mondotta Schabowski politikai bizottsági tag, aki szerint bárki könnyen megkaphatja a kiutazási engedélyt. E tudósításhoz, illetve jelentéshez csatlakozik Sasvári Attila tudósítása: - Günter Schabowski politikai bizottsági tag egy ideig zavartan forgatta kezében a papírlapokat, majd sajtókonferenciájának végén nagy nehezen közölte az újságírókkal a mai nap szenzációját, a minisztertanács legújabb határozatát: Azonnali hatállyal megnyitják az NDK és az NSZK között a határokat a kiutazni vágyók előtt. Az illetékes hatóságokat utasították, hogy minden előfeltétel és késlekedés nélkül adják meg a kiutazáshoz szükséges vízumot. A lépést Schabowski azzal indokolta, hogy meg akarják kímélni Csehszlovákiát attól a tehertől, amit a jelenlegi menekülthullám jelent számára. Nem tudni, hogy hányan ragadták meg ebben a pillanatban az NDK-ban kofferjeiket, de az áttelepülni akarók számát jával több mint egymillióra becsülik. A döntés következményei egyelőre nehezen felmérhetők. Igaz, hogy a menekülthullám már csehszlovákián keresztül is elképesztő méreteket öltött. Az utóbbi 24 órában 11 ezren, a hét vége óta összesen 52 ezren jöttek át az NSZK-ba. A dolgot mégis valamennyire korlátozta a cseh-nyugatnémet határátkelőhelyek áteresztőképessége. Ehhez most újabb csatorna társul, a vízumkiadó-helyek teljesítőképessége. (folyt.)
1989. november 9., csütörtök
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|