|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
A Történelmi Igazságtétel Bizottság közgyűlése (2. rész)
|
Többen kritikus hangnemben tették fel a kérdést: mire vár a TIB, miért nem kezdeményezője az ünnepi rendezvényeknek? Kijelentették: a TIB-nek nem csatlakoznia kell valakikhez, hanem az ügy élharcosaként fellépni. Volt, aki amellett foglalt állást, hogy október 23-a történelmi emléknappá nyilvánítása kevés, legyen piros betűs nemzeti ünnep, munkaszüneti nap. Jó néhány hozzászóló egyetértett azzal, hogy - miként március 15-ét - október 23-át sem sajátíthatja ki egyetlen párt, csoportosulás, áramlat sem, nincs joga saját politikai céljai érdekében felhasználni. A TIB végül úgy határozott, hogy október 23-a megünneplésével kapcsolatban felhívást hoz nyilvánosságra. Az utolsó nagy téma a politikai okokból bebörtönzöttek, internáltak és más módon meghurcoltak politikai, erkölcsi, jogi és anyagi rehabilitációja volt, amely rendkívüli erőfeszítéseket igényel a TIB-től is. Ez derült ki a jogi és kegyeleti bizottság beszámolójából. Sokan fordulnak tanácsért, segítségért a bizottsághoz, amelynek szakértői ezenközben a jogalkotás folyamatába is intenzíven bekapcsolódtak. Az már világossá vált, hogy nem lesz elegendő az a törvény, amely megsemmisíti a politikai bűncselekmények miatt 1956. október 23-a után hozott bírói ítéleteket. Külön jogszabályra van szükség a kártalanításról az elítéltek, az internáltak és az előzetes letartóztatásban tartottak esetében. További jogszabálymódosításokat kezdeményez a TIB a nyugdíjak felülvizsgálatával kapcsolatban is. Szó volt azokról az utasításokról is, amelyeket a temetkezési intézet, illetve a temetői irodák kaptak a kivégzettek nyughelyéről adandó felvilágosítási kötelezettséggel, a kihantolással, az újratemetéssel kapcsolatban, illetve arról, hogy mely esetekben kell a költségeket a hozzátartozóknak megtéríteniök. (MTI)
1989. szeptember 11., hétfő 21:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|