|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Újabb támogatóra talált a Ferencváros (1. rész)
|
1989. szeptember 8. péntek (MTI) - Bizonyára meglepetést kelt majd, amikor szombaton a debreceni stadionban a Ferencváros labdarúgói a hátukon - a számozás felett - TEBIMPEX felirattal jelennek meg. A magyarázatot pénteken adták meg a Hilton Szállóban tartott sajtótájékoztatón a fővárosi klub illetve a nyugatnémet cég vezetői. Hargitai Károly, az FTC ügyvezető elnöke elmondta, hogy nagy örömmel fogadták a neves nyugatnémet vállalat megkeresését, amellyel sokoldalú tárgyalások után most egyéves megállapodást kötöttek, miszerint a zöld-fehér labdarúgók mezükön viselik és hirdetik a Tebimpex kereskedelmi vállalatot, amely ellenszolgáltatásként 1 millió 800 ezer forintot juttat a klubnak. - Ez kísérleti év, s amennyiben mindkét fél hasznosnak ítéli meg az együttműködést, hosszabb szerződésről is szó lehet - hangsúlyozta Hargitai Károly. - Az összegből egymillió forintot a szakosztály kap, 800 ezret tartalékolunk a játékosok premizálására, de ha nem érdemlik meg a pénzt, az is a közösbe jut majd. Más kapcsolatokat is tervezünk, a befolyásos Tebimpex vállalat ígérete szerint nyugatnémet klubbal is szeretné ,,összehozni,, egyesületünket, s a játékoscsere is felmerült. Nem elképzelhetetlen, hogy tehetséges nyugatnémet játékosok jutnának szóhoz nálunk, illetve tőlünk mennének az NSZK-ba. Ezután Temesfői István, a kereskedelmi vállalat NSZK-ban élő egyik tulajdonosa a Tebimpex tevékenységéről adott információt. Többek között elmondta, eddig már hat szocialista országban alapítottak vegyesvállalatot, részvénytársaságot és működtetnek közvetlen képviseleti irodákat. Tudják, a sporton keresztül nagy reklámtevékenységet lehet kifejteni, s ezt ők is igyekeznek kihasználni. Szponzorálják a teniszt, az autósportot, a röplabdát, a súlyemelést, és többek között a labdarúgást is. A vállalat további széles körű terveiről is beszámolt, különösen a számítástechnika terén akarnak nagy előretörést végrehajtani. - De nem ez az első ,,belépésünk,, Magyarországon - említette. - Támogatjuk például a teniszező Noszály testvérek pályafutását, hozzájárultunk a közelmúltban megrendezett asztalitenisz Világfesztivál sikeres lebonyolításához, ott voltunk a Superbike versenyen és a Forma-1-en is a Hungaroringen. A Ferencvárostól gyümölcsöző együttműködést várunk, sokat számít, hogy a labdarúgók már a jövő héten kilépnek a nemzetközi porondra, s hirdetik vállalatunkat. (folyt.köv.)
1989. szeptember 8., péntek 13:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|