|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Kádár bukása
|
Kádár bukása Deutschlandfunk ------------ Köln, 1989. május 9. (Hans Lindeman) Esti krónika Kádár Jánost tegnap megfosztották utolsó tisztségétől is. Ez Kádár végleges bukása. Egy évvel ezelőtt Grósz Károly pártvezető kijelentette: a politikusoknak meg kell adni a lehetőséget a viosszavonuláshoz, ha a biológia törvényei csökkentik képességeiket. Annak idején mindenki tudta, kire célzott Grósz Károly. Röviddel azután enyhítette megjegyzése élét és úgy vélte, helytelen lenne az öreg fát kivágni, ha még egészséges. Tegnap mégis kivágták ezt az öreg fát, méghozzá olyan módon, ahogy beteggel nem bánnak. A magyar pártvezetőség ugyanis Kádárt nem bizalmas beszélgetésen kérte meg, hogy önként mondjon le tiszteletbeli pártelnöki tisztségéről és adja át helyét másnak a Központi Bizottsábban. Ezért a Központi Bizottság egészségi okokból felmentette minden tisztségéből és ezt levélben közölte vele. Miért végződött ilyen dicstelenül annak a politikusnak a karrierje, akinek teljesítményéről a nyugati tömegtájékoztató eszközök egy évvel ezelőtt még nagy elismeréssel írtak? Az egyik nagy nyugatnémet lap például megállapította, hogy Kádár azon kevés államférfiak közé tartozott, akik rányomták bélyegüket Magyarország történetére. Kádár, aki hivatali idején igazi nagymester volt a politika sakktornáján, egyszer azt mondta: a sakk megtanítja az embert arra, hogy a vereséget el kell fogadnia. Most rajta a sor, hogy belenyugodjék vereségébe. (folyt.)
1989. május 9., kedd
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|