|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Baloldali Fiatalok Szövetsége alakult Győr-Sopron megyében
|
1989. április 2., vasárnap - A KISZ Győr-Sopron megyei küldöttgyűlését vasárnap tartották Győrött. A tanácskozás munkájában mintegy 7300 fiatal képviseletében 55 küldött vett részt, 26 küldött távol maradt az értekezletről. Az elmúlt küldöttgyűlés óta végzett munkáról szóló beszámolót követő vitában egyebek között elhangzott, hogy egyre gyarapszik az ifjúsági szerveződések, különféle tömörülések száma a megyében. Egyes nézetek szerint a réteg alapú szerveződések képviselhetik az eddigieknél jobban az ifjúság érdekeit, mások úgy látták, hogy a lakóhelyek lehetnek a szervezeti élet igazi színterei. A demokratikus ifjúsági szervezetek csornai tagcsoportjának küldötte rámutatott: egy ifjúságot, a megye ifjúságát képviselik, érdekeik védelmében meg kell találniuk egymást a különféle ifjúsági szerveződéseknek. Ezért keresniük is kell a kapcsolatot azokkal a tömörülésekkel, amelyekkel érdekszövetséget alkothatnak. Az MSZMP és a KISZ kapcsolatának változásairól szólva az egyik hozzászóló rámutatott, hogy stratégiai szövetséget azok tudnak kialakítani, akiknek van stratégiájuk, úgy tűnik, a KISZ ezzel egyelőre még adós.
Ezt követően hat tagszervezet nyilvánította ki azt a szándékát, hogy a KISZ Győr-Sopron megyei bizottságának örökébe lépő megyei szövetség munkájában részt kíván venni. A küldött közgyűlés döntött a megyei szövetség elnevezéséről. Több lehetőség közül a legtöbben a Baloldali Fiatalok Szövetsége elnevezés mellett voksoltak. Majd egy tartózkodással elfogadták a megyei szövetség alapszabályzatát. Mivel a KISZ Győr-Sopron megyei bizottságának mandátuma lejárt, ezért ideiglenes ügyvivői testületet alakítottak, amely a következő küldöttgyűlésig ellátja a teendőket. Egyben határoztak arról, hogy a megyei szövetség programtervezetét tagsági vitára bocsátják, s a következő küldött közgyűlésen véglegesítik. A küldött közgyűlésen végül megválasztották a KISZ kongresszus Győr-Sopron megyei küldötteit. A kongresszusi küldötteknek azt javasolta a küldött közgyűlés, hogy a kongresszuson ne támogassák a KISZ utódszervezetének együttműködési szabályzatával foglalkozó vitájában a kötelező érvényű döntéshozatalokra vonatkozó ajánlást. (MTI)
1989. április 2., vasárnap 16:47
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|