 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
 |
|
 |
 |
 |

Külügyi szóvivői értekezlet (2. rész)
|

A Külügyminisztérium szóvivője az ENSZ Emberi Jogok Bizottsága genfi ülése kapcsán emlékeztetett arra: a bizottság határozatában aggodalmának adott hangot a román kormány úgynevezett településrendezési politikája miatt, amely erőszakos áttelepítésekkel jár, érinti a régi hagyományokat és végrehajtása az emberi jogok további megsértéséhez vezethet. A Horn Gyula külügyminisztériumi államtitkár által Genfben kifejtett magyar álláspont a nemzetközi diplomáciában szokatlanul indulatos román reagálást váltott ki. A súlyos román vádak szerint a magyar revizionizmus nem újkeletű, a náci Németország támogatásával 1940-ben egyszer már "elszakította" Észak-Erdélyt, s akkor a magyarok ott "számtalan atrocitást" követtek el. A magyarok Nagy-Magyarországról álmodoznak, amit számukra a Habsburg-trónörökös jelképez. Szerintük amilyen heves, olyannyira hazug kampányt folytatunk a közvélemény tájékoztatására támaszkodva. Románia képviselőinek alaptalan és rosszindulatú támadásai kapcsán a magyar Külügyminisztérium ismételten szükségesnek tartja leszögezni: hazánk maradéktalanul betartja a nemzetközi megállapodásokból fakadó kötelezettségeit, beleértve a határok sérthetetlenségét, a területi integritást; az ezzel összefüggő magyar álláspontot számtalanszor nyilvánosan is kifejezésre juttattuk - hangoztatta a szóvivő. A románellenes szándékokat és célokat feltételező állításokat a közvélemény rosszhiszemű megtévesztésére irányuló kísérletként, egy Európában már túlhaladott, rossz emlékű korszak felidézéseként értékeljük, ezért azokat a leghatározottabban visszautasítjuk. A román vádaskodásokkal ellentétben a Magyar Népköztársaság kormánya normális együttműködésre törekszik Romániával. Annak érdekében lép fel, hogy a Romániában élő csaknem kétmillió lelket számláló magyarság ősei földjén maradjon, nyelvét, kultúráját, hagyományait megőrizve ott találja meg boldogulását, összekötő szerepet tölthessen be a két szomszédos ország kapcsolatában. Ugyanilyen küldetést szánunk a magyarországi románságnak is, akik identitásának megőrzését a magyar kormány nem kis anyagi áldozatokkal segíti. Arra a Genfben elhangzott román állításra reagálva, hogy Magyarországon a román nemzetiségű kisebbség felszámolása folyik, az illetékes főosztály vezetője március 22-én jegyzéket nyújtott át a Román Szocialista Köztársaság budapesti nagykövetének. A jegyzék kifejezi a magyar kormány hajlandóságát, hogy román megkeresés esetén kész tájékoztatást adni, illetve kétoldalú tájékoztatót tartani a magyarországi román kisebbség helyzetéről. Határozott álláspontunk, hogy semmiféle tárgyaláson nem lehet megkerülni a romániai magyarságot érintő kérdéseket. (f.k.)
1989. március 24., péntek 15:17
|

Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
|
 |
 |
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
 |
 |
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
 |
|