|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Grósz Károly beszéde az IPU-konferencián (5. rész)
|
- Minden ország feladatának tartjuk, hogy élen járjon a területén élő kisebbségek joginak biztosításában. A szocializmus ehhez történelmi lehetőséget teremt, de önmagában nem oldja meg. Nekünk is sokat kell tennünk, hogy a Magyarországon élő nemzetiségeket ért egykori sérelmek végleg feledésbe merüljenek, és a nemzetiségi léthez szükséges valamennyi feltétel rendelkezésre álljon. Ebben a szellemben készül önálló nemzetiségi törvényünk. Elvi politikánkhoz híven a külföldön élő magyarság sorsa a jövőben sem lehet közömbös számunkra. Meggyőződésünk azonban, hogy cselekvésünknek mentesnek kell lennie a nacionalizmus, a magyarkodás minden formájától. A külföldön élő magyarok érdekeit csak úgy segítjük, ha mi is türelmet, megértést tanusítunk más népek érdekei iránt. - Az utóbbi időben a fejlett tőkés országokkal való gyorsabb kapcsolatépítés előtérbe került tevékenységünkben. Ez természetes is, hiszen itt volt a lemaradásunk. Politikai felfogásunk és érdekeink alapján ezen az úton kívánunk tovább haladni. - Szeretném megragadni az alkalmat és kijelenteni: nagyra értékeljük azt a bizalmat és rokonszenvet, amit a nyugat-európai országok, az Egyesült Államok, Kanada, Japán vezető körei a magyar vezetés és politikánk iránt az elmúlt időszakban tanusítottak. - Tudatában vagyunk annak, hogy a következő évtized európai fejlődésének egyik meghatározó tényezője a nyugat-európai államok közössége. Eredményeiket nagyra becsüljük. Kívánjuk, hogy a nyugat-európai integráció fejlődése egyben az összeurópai együttműködést is erősítse. Mi a kölcsönösen előnyös együttműködés hívei vagyunk. Elvi meggyőződésből szorgalmazzuk a politikai és humanitárius kapcsolatok bővítését. Gazdasági téren a tőke, a munkaerő, a tudás szabad áramlásának biztosítására törekszünk. - Az együttműködés új formáinak bővítését kívánjuk az EGK-val. Az európai realitások és az EGK-országok szándékainak ismeretében ez ma az EK-szabványokhoz való csatlakozásunkat, az adórendszer harmonizálását, a piacra jutási feltételek javítását, a magyar fogadókészség erősítését jelenti. Az út a későbbi szorosabb együttműködéshez csak ezen keresztül vezet. Kétoldalú alapon keressük a kapcsolatok új lehetőségeit az EFTA-országokkal. (folyt.köv.)
1989. március 16., csütörtök 16:06
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|