|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
Megkezdődött a nádaratás
|
1989. január 8., vasárnap - Országszerte megkezdődött az egyik legértékesebb vadontermő növény, a nád aratása. A Dunától keletre lévő kilenc megyében a Hortobágyi Állami Gazdaság erdő-, vad- és nádgazdasági ágazata irányítja a betakarítást, a termés feldolgozását és értékesítését. A félországnyi területen 30 speciális aratógép és kétszáz kétkezi munkás vágja a nádat. Az április elejéig tartó szezonban előreláthatóan két és félmillió kévével gyűjtenek be az alföldi mélyfekvésű szikes-, homokos-, zsombékos területekről, félmillió kévével többet, mint tavaly. A szakemberek véleménye szerint kitűnő minőségű, acélos nád termett az idén, a növényszárak hajlékonyak, nem törnek az aratáskor. A betakarított nyersanyag jól felhasználható a tetőfedéshez is, de a legtöbbet nádszövetnek dolgozzák fel, amit az építőiparban és, védőtakarásra, a kertészetekben használnak. Az össztermés több mint 60 százalékát exportálják.
Dunántúlon, a Velencei-tónál is megkezdődött a nádaratás. A Sárszentmiklósi Állami Gazdaság emberei és gépei egyelőre csak a partok mentén dolgoznak, a tó mélyén lévő nádszigetek termésének betakarításával megvárják a jégtakarót. Nagy teljesítményű masináikkal a tó minden zugából igyekeznek levágni a száraz nádszálakat, környezetvédelmi szempontból és a tavasszal újrasarjadó nádszálak minősége végett is fontos ugyanis, hogy ne maradjon ,,lábon,, a száraz vizinövény. Az állami gazdaság - amely a Velencei-tó mellett több halastavon és a Balaton egy részén is vágja a nádat - az idén kétmillió kévényit tervez betakarítani. Nagyobbik részét nádpallónak és nádszövetnek dolgozza fel, s mintegy felét a külpiacokon kívánja értékesíteni. (MTI)
1989. január 7., szombat 15:23
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|