|
|
|
|
|
|
|
|
OS:
MSZDP alapító tagok nyilatkozata
"1. A párt vezetését egy szűk csoport önhatalmúlag kisajátította,
ami úgy a párttagság, mint a közvélemény előtt visszatetszést
keltett.
2. A tagság és a működő Szervező Bizottság megkérdezése nélkül
diktatórikus módon főtitkár, valamint elnökség került felkérésre és
február 21-én eredménytelen kísérlet történt kinevezésükre."
BBC, Késő esti adás:
A kormány álláspontja a bős-nagymarosi erőműről
"Budapesti tudósítónk, Sally Ackroyd a következő jelentést küldte:
- Gyakori robbanásokat hallani a Dunakanyarban lévő Nagymaros
közelében, miután a munkások dinamitot használnak a félmillió
négyzetméter szikla folyóágyból történő kitermeléséhez.
Marosán György a kormány szóvivője ma olyan értelemben
nyilatkozott, hogy a munkát folytatják, amíg a parlament júniusban
ismét fontolóra veszi a vízlépcső építésének tervét. Hozzátette
azonban: a kormány úgy döntött, nem fognak visszacsinálhatatlan
munkálatokat végezni, ami azt jelenti, hogy a betonalapokat nem
rakják le."
|
|
|
|
|
|
|
A Beszélő kitört a szamizdat-létből (1. rész)
|
1989. október 19., csütörtök - Csütörtöktől kapható az újságárusoknál a Beszélő próbaszáma. A hazai szamizdat sajtó legismertebb lapja éppen nyolc évvel első megjelenése után lép ki a nyilvánosságba - jelentették be a Beszélő szerkesztői a Fészek Klubban tartott csütörtöki sajtótájékoztatójukon.
Kis János, a lap szerkesztő bizottságának elnöke emlékeztetett arra, hogy a Beszélő első száma 1981 októberében készült el. Ám az akkori technikai körülmények és a rendőrséggel folytatott csatározások miatt csak december elején, alig több mint egy héttel a lengyel katonai hatalomátvétel előtt kerülhetett az utcára - mondta. - Akkor többen megjósolták, hogy Jaruzelski nemcsak a Szolidaritás fölött mondott ítéletet, hanem a Beszélő felett is. Az állampárt szószólói belső tájékoztatókon közölték, hogy eldöntetett: a Beszélő következő számai nem fognak megjelenni. Így a lengyel katonai hatalomátvétel után néhány nappal már csak szamizdatként készülhetett el a lap második száma, és ily módon nyomtatták és terjesztették az utána elkészült számokat is. A továbbiakban kiemelte: a Beszélő szamizdat-léte során mindig azt igyekezett bizonyítani, hogy nem igaz az a mítosz, amely szerint Magyarországon csak a kádárista politika elfogadása és az utcakövek feltépése között lehet választani. Mindig is a kettő közötti középutat kereste, azt próbálta megmutatni, hogy van békés és fokozatos átmenet a pártállami diktatúrából a többpártrendszerű demokráciába, a központosított-hierarchikus gazdaságszerkezetből a működő piacgazdaságba. A Beszélő szociálliberális lap volt, s ezt a hagyományt kívánja követni a nyilvánosságba kilépve is. Végül arról szólt, hogy a Beszélő nagyon közel áll a Szabad Demokraták Szövetségéhez, és a szövetség vezető tagjai is képviselve vannak a lapnál. Ám ez nem zárja ki azt, hogy egyes kérdések megítélésében a Beszélőnek lesznek vitái az SZDSZ-szel. Kőszeg Ferenc szerkesztő egyebek között elmondta, hogy nagyon sok dolgot szeretnének megőrizni a régi Beszélő szellemiségből. Ugyanakkor a szerkesztőknek szembesülni kell azzal a helyzettel, hogy bizonyos tekintetben a Beszélő elveszítette monopolhelyzetét, nevezetesen: nincsenek a régi értelemben vett tabutémák, számos lap megírhatja az igazat. Tehát nem lehet különleges azzal, hogy bizonyos dolgokról csak a Beszélő ír. (folyt.köv.)
1989. október 19., csütörtök 17:07
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
III/III jelentés FKgP Jurta Színházról egy oldal
SZER-hallgató telefonja:
"FÉRFIHANG/ Tisztelt Szabad Európa Rádió! A HALLGATÓK FÓRUMA cimü adásukban elhangzott egy-két hozzászólás a magyarországi változásokat illetően, hogy beszélni, szervezkedni szabad, sőt politikai bizottsági tagok olyan kijelentéseket tesznek, amelyért egy-két évvel ezelőtt izgatás cimén börtönbüntetés járt. Ezzel párhuzamosan az ÁVH jogutódja a Mosonyi-utcában és a parlamentben gondos levélfelbontogató tevékenységet folytat. Szeretném ha egy műsort szerkesztenének a diktatúrák provokációs trükkjeiről. A későbbiekben biztos hasznát fogja venni a magyar társadalom. Ez a probléma elkerüli a figyelmüket, miért? Egy példa: ott voltam a varsói felkelés évfordulójáról megemlékező tömegben. Egy fiatal, sportos testalkatú civil gyors hely változtatások közepette hol a rendőröket, hol a rendszert szidta, igaz nem elég kitartóan. Majd - mivel senki nem követte példáját, - beállt a rendőrsorfalba, oda ahonnan küldték."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|