|
|
|
|
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülése (1. rész)
|
1990. december 19., szerda - A Parlament Gazdasági
Bizottsága szerdai ülésén a bejelentett kormányátalakítás kapcsán
két miniszter-jelöltet és egy közigazgatási államtitkár-jelöltet
hallgatott meg.
László Jenőnek, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium közigazgatási államtitkári posztja várományosának eddigi pályája elsősorban a mezőgazdasághoz, ezen belül is mindenekelőtt a mezőgazdasági gépek és járművek tervezéséhez és gyártásához kötődött. Koncepcióját megfogalmazva elmondta: véleménye szerint ágazati és politizáló tárcának egyaránt kell lennie az Ipari és Kereskedelmi Minisztériumnak. A tárcának elő kell segítenie a tudományos kutatást, fejlesztést, ezért meg kell teremteni az állami ipar működési feltételeit, beleértve a hazai termelők indokolt védelmét. E szempontok figyelembevételével kell összehangolni az ipar működését biztosító pénzügyi hátteret: a bankrendszert, a tőkemozgást és az állami szabályozókat is.
Ezt követően Pungor Ernő akadémikust, leendő tárcanélküli minisztert faggatták a képviselők.
Az OMFB és az Állami Atomenergia Bizottság elnöke kifejtette, hogy a műszaki megújúlás egyik sarkköve gazdaságunk talpraállásának. Meg kell szüntetni az intézeti támogatási rendszert, s aszerint kell szelektálni az egyes, támogatásra érdemes témák között, hogy azok mennyi hasznot hajtanak a nemzetgazdaságnak. Véleménye szerint vétek pénzt adni a ,,tudományos impotenciára,,. Elmondta, hogy felmérései szerint az utóbbi években mintegy 20-25 milliárd forintot költöttek a műszaki fejlesztés céljaira hazánkban, ám ennek hozadéka rendkívül kevés, hiszen az elvárható 100-150 milliárd forintnyi új érték helyett szerint csupán 40 milliárd forintnyi keletkezett. A termékek gyártási élettartama rendkívül hosszú, meghaladja a 10 évet, szemben a nyugati országokkal, ahol egy-egy terméket legfeljebb öt évig, de van, hogy csak három évig gyártanak.
E tényekkel indokolta, hogy a kutatásfejlesztésre adott támogatások felhasználását szigorúan ellenőrizni kell, ezért vezetik be a pályázati rendszert a következő évben. (folyt.köv.)
1990. december 19., szerda 17:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|