|
|
|
|
Bush - amerikai sajtó
|
Heltai András, az MTI tudósitója jelenti:
Washington, 1989. július 12. szerda - (MTI-TUD) - Az amerikai sajtó, a tv- és rádiótársaságok szerdán helyszíni tudósításokban számoltak be George Bush Budapestre érkezéséről, az első este eseményeiről és a látogatás további programjáról. A lapok - köztük a The Washington Post - kiemelték a meleg fogadtatást, amelyben az elnök kedden, a viharos idő ellenére részesült. A Post legalább tízezresre becsülte a Kossuth Lajos téren összegyűlt tömeget, majd utalt rá: az elnök üdvözlésére is szánt gesztusnak tekinthető, hogy Németh Miklós kormányfő, a párt reformszárnyának egyik vezetője Bush érkezése előtt rendelte el Mindszenty biboros perének felülvizsgálatát. A tudósító egyúttal idézett a kormányfőnek a Magyar Hírlapban megjelent nyilatkozatából, miszerint biztosítja majd az amerikai elnököt, hogy a reformok nem fordíthatók vissza.
A The New York Times szerkesztőségi kommentárjában rámutatott, hogy az amerikai elnök jelenléte Kelet-Európa szívében a demokratikus változást sugallja. ,,Az út kevéssé vonzó egyes kelet-európai rendszerek számára, amelyek minden változást fenyegetőnek tartanak. Románia azzal vádolja az elnököt, hogy ,,destabilizálja,, a szocialista országokat. Bush diplomáciája meghazudtolja ezeket a vádakat, akárcsak a tény, hogy Moszkva hallgat. Ám ez a rossz szellemű állítás Romániából, amely egykor Washington kedvenc kommunista országa volt, emlékeztet: a változás folyamata Kelet-Európában nem kiszámítható és nem ellenőrízhető. A kelet-nyugati diplomáciának napjainkban nem az a feladata, hogy éket verjen szövetségesek közé, hanem az, hogy megkönnyítse a társadalmi átalakulásokat. Hosszú távon ezek az átalakulások stabilizálhatják a katonai egyensúlyt és növelhetik az együttműködést a két Európa között. Ehhez azonban többre van szükség, mint óvatos diplomáciára - gazdasági bátorításra is,, - írta a The New York Times, bírálva az amerikai elnököt, mert a bejelentett szerény gazdasági támogatással csalódást okozott Lengyelországban. Ez csökkenti útjának hatását, mutatott rá a kommentár. A The Washington Times kiemelte, hogy az amerikai-magyar viszony az elmúlt években ,,drámai módon fejlődött, s Magyarország kifejlesztette gazdaságát, demokratikus intézményeket vezetett be. Mérlegelik a szabad választásokat és rengeteg az amerikai, akik közös vállalkozásokra törekszenek magyar cégekkel.,, +++
1989. július 12., szerda 14:58
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|