|
|
|
|
Pozsgay-interjú a Szabad Európa Rádiónak (4. rész)
|
- Miniszter úr Mi lesz ezzel a párttal, az Ön pártjával, amely mellett mindenáron kitart? Kecskeméten, most a múlt héten Szegeden is sok szó esett arról, hogy esetleg pártszakadás lesz. Önhöz, vagy az ön gondolatvilágához, politikai elképzeléseihez közel álló értelmiségiek - Bihari Mihály, Gombár Csaba - nemcsak elkerülhetetlennek, de egyenesen szükségesnek tartják a pártszakadást. - Valóban. Már február óta, amikor a központi bizottsági ülés az 56-os események értékelésével foglalkozott, és végül is tudomásul vette a népfelkelésről szóló meghatározást, azóta hol mint mumus és fenyegető rém, hol mint kívánatos cél fel-fel bukkan a pártszakadás képe. Én megpróbáltam racionalizálni ezt az egész problémakört. Ha tisztában akarok lenni önmagammal is, akkor azt mondom, hogy a pártszakadás nem valami rémséges dolog. És engem ne fenyegessen senki pártszakadás kockázatával, hogyha kimondom a véleményemet. Mert némelyek a pártszakadás rémképét azért vetítik fel a párttagság elé, hogy fogja be a száját és ne vitatkozzon, tartson együtt, ne veszélyeztesse - úgymond - a pártegységet, és így tovább. Hát ez a bénultság volt jellemző az egész MSZMP-re, meg a kommunista mozgalomra, pontosan ilyen indítékokból tették ezt. Ilyen alapon én nem fogadom el veszélynek és kockázatnak a pártszakadást. De mondom, racionalizáltam magamban az egész ügyet, és mégis arra a következtetésre jutottam, hogy itt és most egy pártszakadás nem pártszakadás lenne, hanem szétesés, az MSZMP szétmállása, kormányzásra való alkalmatlanná válása, és eközben nem jelennének meg olyan kormányzati tényezők, amelyek ezt a helyzetet kezelni tudják. Kissé tudálékosan ezt már Kecskeméten is hatalmi vákuumnak neveztük. Hiszen nem az történne, hogy ebből a szétválásból, legalábbis a mostani napokban, két markáns, egymástól elkülönülő, egymással polemizálni is tudó szocialista hivatkozású párt jönne létre, hanem megismétlem: egyfajta szétesés, identitás-zavar a tagságban, tájékozódási zűrzavar és kotródás kifelé a pártból. (folyt.)
1989. május 28., vasárnap 21:05
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|