|
|
|
|
Nyugatnémet sajtó: Horn Gyula, Németh Miklós, Bős-Nagymaros (2. rész)
|
A külügyminiszter - állapítja meg a Frankfurter Allgemeine Zeitung - lenyűgözi beszélgetőpartnereit sallangmentes, ,,nem diplomatikus,, beszédmodorával. Ezért becsülik nagyra mind a nyugati kormányhivatalokban, mind pedig a szélesebb körű tanácskozásokon. Horn másfél évtizedig munkatársa, majd végül vezetője volt a KB külpolitikai osztályának. 1985-ben éppen akkor lett a KB tagja, amikor Magyarországon mozggásba lendült az a reform, amelyet azóta is visszafojtott lélegzettel figyel a világ - írja a befolyásos frankfurti lap. Az újságnak ugyanebben a számában terjedelmes beszámoló jelent meg Németh Miklós prágai és bécsi tárgyalásairól. A szerző, a lap állandó bécsi tudósítója szerint vannak olyan külföldi megfigyelők, akik a nagymarosi nagyberuházás munkálatainak felfüggesztése kapcsán elhangzott csehszlovák érvelés hallatán felteszik a kérdést: szándékának bejelentésével nem vállalkozott-e erejét meghaladó feladatra a magyar kormány? A konzervatív szerző ugyanis abban vél veszélyt felfedezni, hogy a Romániával már amúgy is szemben álló Magyarország aligha engedheti meg magának egy ,,második arcvonal,, megnyitását Északon. Noha Prága és Pozsony eddig viszonylagos mértéktartást tanusít a magyarországi átalakulás iránt, az ottani eseményeket, főként azok ütemét kétkedéssel figyeli. A mértéktartásra természetesen meg is van minden oka, mivel ha beavatkozna más szocialista ország belügyeibe, hasonlóval kellene számolnia neki is. A lap megemlíti, hogy a nagymarosi problémától függetlenül Csehszlovákiát új feladatok elé állítja például a magyarországi demokratikus megújulás is, amely a tévé jóvoltából nyomon követhető a legtávolabbi szlovákiai falvakban is.+++
1989. május 27., szombat 15:09
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|