|
|
|
|
Grósz Károly nyilatkozata (3. rész)
|
Ezt, a beavatottság, a párt politikájához fűződő szorosabb kapcsolat iránti igényt képtelenség lenne egyedül kielégíteni, ezért más tisztségviselőknek, talán egy külön KB-titkárnak is vállalkoznia kell majd rá. - Az tehát, hogy a főtitkár vállalja a képviselőcsoport vezetését, tulajdonképpen egyfajta jelzése annak, hogy milyen fontosnak tartjuk a képviselőkkel való együttműködést. E tekintetben a párton belüli politikai felfogásnak, a politikai kultúrának minőségileg meg kell változnia. Mert ha a Parlament politikai küzdőtér lesz - márpedig ezt óhajtjuk - akkor a pártnak a törvényhozó testületet ennek megfelelően, a rangján kell kezelnie. Ezt a szándékot takarja tehát az elképzelésünk, de mint mondottam, testületi döntés e kérdésben még nem született - fejezte be nyilatkozatát Grósz Károly. (MTI)
1989. március 24., péntek 20:50
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|