|
|
|
|
MDF-sajtótájékoztató Debrecenben
|
1989. február 27., hétfő - A Magyar Demokrata Fórum debreceni szervezetének tagjai elfogadták a Hazafias Népront városi bizottságának kezdeményezését: március 15-én együtt ünnepelnek Debrecen polgáraival a Petőfi és a Kossuth szobornál. Turi Gábor, az MDF városi szervezetének ügyvivője hétfőn tartott sajtótájékoztatóján elmondta azt is: felhívnak minden debreceni polgárt, diákot és felnőttet, hogy ünnepeljék március 15-ét együtt az MDF-fel, a közös városi ünnepen. Mint az ügyvivő elmondta, a debreceni szervezet első közgyűlésének állásfoglalása szerint a fórumot továbbra is független társadalmi szervezetként működő politikai mozgalomként értelmezik, de szükségesnek tartják - ha a helyzet ugy kivánja -, hogy az MDF-ből alakuljon egy olyan párt, amely nagyobb nyomatékkal vehet részt a magyar közéletben. A hajdú-bihari megyeszékhelyen konstruktív kapcsolat alakult ki a városi és a megyei pártbizottságok, a városi tanács, a népfrontbizottság és az MDF helyi szervezete között. Több testületi előterjesztést például előzetesen véleményeznek az MDF tagjai. Így egyebek mellett javasolják a városi tanácsnak az 1693-as városi címer visszaállítását, és kezdeményezik a megyeszékhely utcaneveinek felülvizsgálatát - mondotta az MDF helyi ügyvivője a debreceni sajtótájékoztatón. (MTI)
1989. február 27., hétfő 19:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|