|
|
|
|
Az országgyülés kereskedelmi bizottságának ülése (3.rész)
|
Polgárdi József Pest megyei és Káldi Endre Győr-Sopron megyei képviselő javasolta, hogy a vámból befolyt többletbevételek egy részét forditsák a határátkelők korszerűsítésére. Patkó András pénzügyminiszter-helyettes válaszában rámutatott, hogy a vámolásból többletbevételre nem lehet számitani, más forrásokat kell keresni a korszerűsítésre. Hellner Károly végül a bizottság véleményét összegezve elmondta: a testület egyetért a tervezett intézkedésekkel és ennek szellemében késziti el jelentését az Országgyülés számára. A következőkben Somogyi László volt épitésügyi és városfejlesz tési miniszter füzött szóbeli kiegészitést a Budapest-Bécs Világkiállitással kapcsolatos irásbeli tájékoztatóhoz. Elmondta, hogy a világkiállitás megrendezésének vállalása esélyt kinál a magyar gazdasági élet fellenditésére, az ország nemzetközi presztizsének növelésére. Rámutatott: a rendezés szándékától jogi szankciók nélkül visszaléphet Magyarország, de ez esetleg kedvezőtlenül befolyásolná Ausztriával kialakított kapcsolatunkat, s főként gazdasági vonatkozásban rontaná hirünket, hitelünket a világban. A kiállítás területén mintegy 15 milliárd forint beruházásra lenne szükség, az idegenforgalmi fejlesztések, a szállodaépítések költsége a szakemberek véleménye szerint mintegy 60 milliárd forintra tehető. Több területen számítunk a külföldi müködőtőke részvételére. A vitában a képviselők (Tóth Attiláné budapesti, Csipkó Sándor Bács-Kiskun megyei) felvetették, hogy a világkiállitás ügye több közös vonást mutat a bős-nagymarosi beruházással. Aggodalmuknak adtak hangot, hogy elbirja-e a költségvetés a világkiállitás megrendezésével kapcsolatos terheket. Kopp Lászlóné (Borsod m.) hangoztatta: az ország lakói csak akkor fognak felzárkózni a világkiállitás ügye mögé, ha széles körü tájékoztatást kapnak a rendezvény céljairól, következményeiről. Morvay László budapesti és Antal Imre Pest megyei képviselő hangoztatta, hogy a világkiállítás nemcsak a fővárosnak, hanem az egész országnak hasznot hajthat. (folyt.köv.)
1989. február 23., csütörtök 20:55
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|