|
|
|
|
Idegenforgalmi Alap
|
1989. január 3., kedd - Az Idegenforgalmi Alapból az idén valamivel több jut az ágazat fejlesztésére, mint 1988-ban. Az 1 milliárd forintot meghaladó alapból 300 millió forinthoz pályázat útján juthatnak a kereskedelmi, vendéglátó és idegenforgalmi vállalatok, szövetkezetek, vállalkozások. A pénzből elsősorban a konvertibilis devizabevételeket növelő fejlesztéseket támogatják.
Az Országos Idegenforgalmi Hivataltól kapott tájékoztatás szerint a múlt évben az egymilliárd 82 millió forintos Idegenforgalmi Alap egyötödét a Balaton, a Dunakanyar és a Velencei-tó környéke, valamint a nyugat-magyarországi és a Mátra-Bükk vidéki idegenforgalmi területek infrastrukturális fejlesztésére használták fel. 228 millió forinthoz jutottak a vállalatok pályázataik révén. A pénz egy részét kedvezményes hitelként, másik részét vissza nem térítendő támogatásként folyósították. A pályázatok alapján kapott összegek számos kereskedelmi és vendéglátó egység létesítését segítették elő. Az Alaptól nyert pénzeket majd mindenütt kiegészítették saját erőforrásból, illetve tanácsi pénzekből. Összességében 3-4-szer akkora tőkét mozgósítottak a beruházásokra, mint amennyit a pályázatokon nyertek a vállalatok. Az idegenforgalmi alapból a múlt évben 200 millió forintot fordítottak nemzeti propagandára, hatvannégy millió forintot költöttek különböző rendezvényekre. Ezek közül a legnagyobb szabású a Budapesti Tavaszi Fesztivál volt. Az idén az Alap felhasználásánál nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy a juttatások elsősorban a vállalkozásokat - többek között a magán kisvállalkozásokat - ösztönözzék. A pályázatra már számos igény érkezett, az összegeket az első negyedévben itélik oda. Azokat a pályázatokat részesítik előnyben, amelyek a konvertibilis devizabevételeket növelő fejlesztéseket, továbbá az idegenforgalmi területeken a szolgáltatások színvonalának növelését, és a környezeti kultúra javítását segítik. Az idegenforgalmi vállalatok támogatást kaphatnak programjaik bővítésére is. (MTI)
1989. január 2., hétfő 21:06
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|