|
|
|
|
SZDSZ-sajtótájékoztató
|
1990. március 29., csütörtök - A Szabad Demokraták Szövetségének ügyvivői testülete és a Fidesz választmánya szerda esti megbeszélésén az egész országra kiterjedő megállapodást kötött a választások második fordulójában való együttműködésről - jelentette be a Kis János megbízott pártelnök az SZDSZ csütörtöki sajtótájékoztatóján. A megállapodás értelmében a Fidesz és az SZDSZ kölcsönösen léptet vissza jelölteket. Így a főváros XI., kerületében Hack Péter (SZDSZ) visszalép, Fodor Gábor (Fidesz) javára, míg Deutsch Tamás (Fidesz) Kőszeg Ferenc (SZDSZ) javára. Ugyancsak Budapesten az SZDSZ visszalépteti Szabó Miklóst illetve Béki Gabriellát a Fidesz-es Orbán Viktor, illetőleg Németh Zsolt javára. A többi budapesti kerületben a még versenyben lévő Fidesz-esek lépnek vissza. A Szabad Demokraták Szövetségének helyi szervezetei több megyében - köztük Békésben, Bács-Kiskunban és Hajdú-Biharban - előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a Független Kisgazdapárt helyi szervezeteivel a második fordulóban való együttműködésről.
A választások második fordulójára vonatkozó esélyekkel kapcsolatban az SZDSZ képviselői kifejtették: egyelőre nem lehet megjósolni miként alakul az SZDSZ-re és az MDF-re leadott szavazatok aránya. Ugyanakkor változatlanul bíznak abban, hogy sikerül megelőzniük az MDF-et. (MTI)
1990. március 29., csütörtök 11:17
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|