|
|
|
|
Választási visszhang - brit lapok 2.
|
London, 1990. március 28. szerda (MTI-TUD) - A The Guardian
szerdán ,,budapesti tudósítónktól,, jelzéssel portrét közöl Antal
Józsefről, az MDF elnökéről és Kis Jánosról az SZDSZ vezetőjéről. A
szerző bevezetőben megemlíti az utóbbi hetekben budapesti utcákon
levő választási plakátokról az MDF elnökének arcmása nézett a
járókelőkre, majd egyebek között ezeket írja :
,,Antall József, a Magyar Demokrata Fórum vezetője favoritként emelkedett ki a poszt-kommunista Magyarország első miniszterelnökének posztjára. A meggondolt Antall, aki tíz napon belül tölti be 58. életévét, keményen dolgozott államférfiúi imázsának megteremtése érdekében. A legutóbbi hónapokban nyugati vezetők egész sorának társaságában fényképezték őt.,,
,,Antall József a kereszténydemokrácia erényeit hirdeti és mérsékletre int. Vezetésével a fórum centrista útra kormányozta magát és periferiájára szorította a jobboldalibb nacionalista elemeket, amelyek állítólag a soraiban ólálkodnak.,,
Kis Jánosról a lap többek között a következőket írja: ,,46 éves fejjel az antikommunista földalatti mozgalom veteránja, inkább filozófia-profeszor szeretne lenni, mint kormányfő. Úgy tűnik, hogy valóban akarata ellenére katapultált a reflektorfénybe. Hivatalosan a szabaddemokraták megbízott, de láthatólag tényleges vezetőjeként neki tulajdonítják az SZDSZ meglepően erős vasárnapi szereplésének érdemét.,,
,,Miközben Antall és Kis urak az új kormányban betöltendő domináns szerep elnyerésében reménykednek, addig Németh Miklós távozó miniszterelnöknek minden oka megvan a jókedvre. Jóllehet szocialista pártja ellenzékbe vonulásra ítéltetett, ő földcsuszamlásszerű győzelmet aratott egyéni választókerületében.,, (folyt.köv.) +++
1990. március 28., szerda 18:28
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|