|
|
|
|
Az SZDSZ szerint a második forduló döntő lesz (1. rész)
|
1990. március 28., szerda - A parlamenti választások első
fordulója a magyar demokrácia nagy győzelmét hozta, méltó volt
ahhoz, amit szabad választásoknak neveznek - hangsúlyozta Kis János,
az SZDSZ megbízott elnöke a szabad demokraták szerdai
sajtóértekezletén.
Az első fordulóban eldőlt, hogy mely pártoknak lesz, illetőleg nem lesz parlamenti frakciója. A következő forduló fő tétje nem az egykori állampárt utódjainak legyőzése, hanem az, hogy az élen állók közül melyik lesz az ország vezető pártja, s milyen koalíció - keresztény-nemzeti avagy szociálliberális - kormányozza majd az országot - mondta Kis János. Hozzátette: az első fordulóban az MDF kismértékű előnyt szerzett, ám a választási eredményt az SZDSZ még megfordíthatónak tartja.
A továbbiakban azt fejtegette: miért nem mindegy, hogy melyik lesz az ország vezető pártja. Úgy vélekedett, hogy az SZDSZ mellett mindekelőtt gazdasági programja szól. Nevezetesen, hogy a gazdasági válságból való kilábalásnak kulcskérdése a hatékony gazdálkodói és vállalkozásbarát környezet kialakítását akadályozó állami tulajdon kiküszöbölése, amit az SZDSZ képvisel legkonzekvensebben. Kis János szerint ugyancsak alapvető politikai különbség fedezhető fel az MDF és az SZDSZ demokráciafelfogása között. Az SZDSZ olyan parlamenti demokrácia híve, amelyben a többség kormányoz, ugyanakkor a parlamenti kisebbség is rendelkezik olyan privilégiumokkal, amelyek szavatolják, hogy nincs teljesen kirekesztve a hatalom befolyásolásának lehetőségéből.
Tölgyessy Péter ügyvivő arról szólt, hogy a területi listán számításaik szerint több mint 120 hely sorsa dőlt el. Ebből 40-et az MDF, 34-et az SZDSZ, 16-17-et az FKgP, 14-et az MSZP, 8-8-at a Fidesz, illetve a KDNP szerzett meg. Hangsúlyozta: messzemenő következtetéseket a területi listákon elért eredményekből még nem lehet levonni. Úgy vélte, hogy a második fordulóban óriási verseny várható a még üres 171 egyéni választókerületi képviselőhelyért. (folyt.köv.)
1990. március 28., szerda 16:36
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|