|
|
|
|
Az SZDSZ az infláció letöréséért
|
1990. február 16., péntek - A Szabad Demokraták Szövetsége gazdasági programjának középpontjában az infláció megfékezése áll. Amennyiben kormányzó párttá válnak, céljuk az lesz, hogy az idén már ne növekedjék az inflációs ráta, az elkövetkező években pedig a fokozatos csökkentést tartják szükségesnek - mondta Kis János ügyvivő az SZDSZ pénteki sajtótájékoztatóján a Kossuth Klubban, ahol a szabad demokraták Van kiút című gazdasági felemelkedési programját ismertették.
Kis János kifejtette: az SZDSZ álláspontja szerint nem lehet egyszerre küzdeni az infláció ellen és biztosítani a teljes foglalkoztatást. Épp ezért a szabad demokraták programot dolgoztak ki a munkanélküliség kezelésére. Véleményük az, hogy az átmeneti munkanélküliség kezelhető, mert nem a hanyatlás, hanem a gazdasági átrendeződés kísérőjelensége.
Egyéb kérdésekre válaszolva a szabad demokraták képviselői elmondták: nem folytatnak kormánykoalícós tárgyalásokat az MDF-fel. Az SZDSZ szeretné megnyerni a választásokat, ugyanakkor, ha kényelmes többséget nem sikerül elérni, elvi alapon nem zárkóznak el az esetleges MDF-SZDSZ koalíciótól.
Kifejtették: a parlamenti választásokon országosan megtörténik a rendszer- és az elitváltás. Ám erre helyi szinten is szükség van, épp ezért az új parlament első feladatának tartják az új önkormányzati törvény megalkotását, amelynek alapján szeptemberre kiírhatnák a helyhatósági választásokat.
A sajtóértekezleten bejelentették: a Szabad Demokraták Szövetségének immár 320 szervezete és 15 ezer tagja van. (MTI)
1990. február 16., péntek 13:16
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Dr Boross Imre (FKgP) visszaemlékezéseiből:
"A vezetők egy része nem akarta elfogadni a március 23-i választást. A tagság döntő többsége nem tartott velük. Általában „mini frakció”-nak nevezték őket. Szóvivőjük Bejczy Sándor volt, aki egy nyilatkozatban vitatta a március 23.-án megválasztott Intéző Bizottság legitimitását."
III/III jelentés FKgP/Magyar Nemzet cikkről egy oldal
SZER hallgatói telefonok:
"FÉRFIHANG/ Hallgatva a tegnapi kommentárt, Berecz János nem más, mint a kaméleon meg a tengeri uborka közösüléséből megszületett kommunista hüllő Magyarországon ez a szó, hogy kommunista, kezd undorítóbbat jelenteni, mint az, hogy szar. /LETESZI./ NŐI HANG/ Miért kellett Elbert Jánosnak meghalni? és miért volt ilyen titokzatos körülmény, igaz-e, hogy a fia politikai okok miatt lett öngyilkos és igaz-e, hogy Elbert Jánost meggyilkolták Siófokon? Köszönöm."
|
|
|
|
890616 – EGY NAP ANATÓMIÁJA
Az 1956-os Intézet új internetes tartalomszolgáltatása Nagy Imre és társai újratemetésének napjáról. Szerkesztette: Rainer M. János és Topits Judit.
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|