 |
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
1919 újraértékelése
"...a közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy Kun Béla a
Szovjetunióban nem akkor, nem ott és nem úgy halt meg, mint
hirdették, hanem egy elvtárs hóhéra végezte ki.
Innen már remélhetőleg nincs túl messze 1919 újraértékelése sem.
Annak elismerése, hogy március 21-e nem ünnep, hanem nemzeti
gyásznap. 70 éve nem a Tanácsköztársaság győzött, hanem népünk
tragédiájaként a Trianonhoz vezető út végszakaszának kiépítésével a
bontakozó polgári demokráciát döntötte meg a vörös rémuralom.
Tehát ideje lenné, hogy a Március 21-e utak, terek visszakapják
eredeti nevüket, vagy hívják ezeket egyszerűen március 15-nek."
OS:
Független szervezetek - kerekasztal
"Mi is elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy
kialakuljon a demokratikus erők közös álláspontja, és ennek alapján
tárgyaljunk a hatalom birtokosával, az MSZMP-vel. Úgy gondoljuk, a
dermedtségből ébredező társadalmat csak együttesen képviselhetjük."
|
|
|
|
|
|
 |
Schöpflin György reflexiója
|
London, 1989. június 16. (BBC, Panoráma) - A budapesti
megemlékezés lezárta az 1956-os forradalom által a magyar történelem
könyvében nyitott fejezetet. A történelemnek régi tulajdonsága, hogy
az elnyomás áldozatait hősökké emeli. Ez azonban mindig idő kérdése.
Kína úgy látszik nincs tudatában ennek a törvényszerűségnek.
Tény, hogy a magyar forradalom vérbefojtói azt hitték, hogy a
történelem az ő oldalukon lesz. A Kádár János által felépített
rezsim alapja az volt, hogy 1956 október-novemberében
ellenforradalom játszódott le Magyarországon. Azt hitték Kádárék,
hogy az ő rezsimjük jobb, mint amit Nagy Imre és forradalmár-társai
akartak megvalósítani. Önhittségükben Kádárék megkezdték a
kivégzéseket, több ezer talán a halottak száma - erről pontos,
hivatalos adat még nincs. 15 ezer ember került börtönbe. Így
mondhatjuk, hogy a forradalom leverését terror követte. Nem
vérfürdő, inkább céldutatos megtorlás. Elsősorban azt szolgálta,
hogy a fiatal nemzedék mindörökre leckét kapjon: a kommunista
rendnek nincs alternatívája. Magyarország társadalmát megfélemlíteni
igyekeztek.
Az értelmiség, a munkásság és a parasztság részéről azt várta el
a Kádár-rezsim, hogy feladja álmait egy demokratikus, semleges
Magyarország megteremtéséről. Kádár az 1960-as években ezen az
alapon érezte elérkezettnek az időt, hogy új egyezséget ajánljon a
népnek. Ezt a Nyugat - feltételezett pragmatizmusa és realizmusa
folytán - dícsérendőnek találta. Úgy látta, a kommunista párt az
életszínvonal emelését nyújtja a politikai eszmék feladásáért
cserében. Ez a megoldás - úgy tűnt, mintegy másfél évtizeden át -
megfelelőnek bizonyult, de az 1980-as évek elejére nyilvánvalóvá
vált, hogy kártyavár az egész. Megfelelő életszínvonalat a párt nem
biztosít, már csak azért sem, mert a politikai rend akadálya a
racionális gazdasági határozathozó képességnek. (folyt.)
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|