|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
1919 újraértékelése
"...a közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy Kun Béla a
Szovjetunióban nem akkor, nem ott és nem úgy halt meg, mint
hirdették, hanem egy elvtárs hóhéra végezte ki.
Innen már remélhetőleg nincs túl messze 1919 újraértékelése sem.
Annak elismerése, hogy március 21-e nem ünnep, hanem nemzeti
gyásznap. 70 éve nem a Tanácsköztársaság győzött, hanem népünk
tragédiájaként a Trianonhoz vezető út végszakaszának kiépítésével a
bontakozó polgári demokráciát döntötte meg a vörös rémuralom.
Tehát ideje lenné, hogy a Március 21-e utak, terek visszakapják
eredeti nevüket, vagy hívják ezeket egyszerűen március 15-nek."
OS:
Független szervezetek - kerekasztal
"Mi is elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy
kialakuljon a demokratikus erők közös álláspontja, és ennek alapján
tárgyaljunk a hatalom birtokosával, az MSZMP-vel. Úgy gondoljuk, a
dermedtségből ébredező társadalmat csak együttesen képviselhetjük."
|
|
|
|
|
|
|
- Beszámoló a mai temetésről - 1. folyt.
|
Például lezajlott a koszorúk és a virágok letétele, ezt követően jöttek tulajdonképpen a hivatalos testületek - tehát egyrészt a társadalmi csoportosulások. Az MSZMP részéről persze nem volt hivatalos küldöttség. Ott volt azonban Pozsgay Imre, aki egy ideig őrséget is állt Nagy Imre koporsója mellett - amint az előbb említettem ezt állandóan váltották - és a különböző diplomáciai küldöttségek elhelyezték a koszorúikat. A diplomáciai küldöttségek között majdnem minden ország megtalálható volt Európából, sőt Dél-Amerikából igen sokan, Ázsiából is. A kommunista országok közül azonban kizárólag csak Jugoszlávia volt képviselve - pontosabban ezt mondták be, hogy képviselve lesz. Ezeket nem lehetett kivenni egyenként, mert tulajdonképpen egymás után jöttek, úgyhogy nem jelentették be egyenként, amikor a diplomáciai testületek letették a virágjaikat. Nagyon sok említés történt az 1956-os forradalom minden vonatkozására. Beleértve, sőt hansúlyozva a szovjet csapatok jelenlétét, tehát az ország függetlenségének a fontosságát - azonban nem ellenséges hangvételben. De erről állandóan említés történt, egyrészt a Hősök terén, később aztán a temetésen elmondott beszédeikben is a rákoskeresztúri temetőben, a 301-es parcellában. Fél egykor volt az a bizonyos pillanat, amikor az egész város leállt, és az ünnepség résztvevői a Hősök terén ugyancsak fél percig teljes csenddel adóztak, miután elénekelték a Szózatot. A félperces csend egyébként valóban be lett tartva az egész városban, mert mint értesültem időközben olyanoktól, akik a fővárosban voltak akkor, és nem a Hősök terén - a forgalom teljesen leállt, és egyáltalán semmi zaj nem volt hallható az utcán. Tehát a forgalom teljesen megszünt erre megemelékezési időszakra. És szóltak a harangok. A harangok mindenütt szóltak, de a Hősök terén a közelben nincsenek templomok - úgyhogy ott a harangzúgást közvetítették a legközelebbi templomból. +++
1989. június 16., péntek
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|