|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
1919 újraértékelése
"...a közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy Kun Béla a
Szovjetunióban nem akkor, nem ott és nem úgy halt meg, mint
hirdették, hanem egy elvtárs hóhéra végezte ki.
Innen már remélhetőleg nincs túl messze 1919 újraértékelése sem.
Annak elismerése, hogy március 21-e nem ünnep, hanem nemzeti
gyásznap. 70 éve nem a Tanácsköztársaság győzött, hanem népünk
tragédiájaként a Trianonhoz vezető út végszakaszának kiépítésével a
bontakozó polgári demokráciát döntötte meg a vörös rémuralom.
Tehát ideje lenné, hogy a Március 21-e utak, terek visszakapják
eredeti nevüket, vagy hívják ezeket egyszerűen március 15-nek."
OS:
Független szervezetek - kerekasztal
"Mi is elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy
kialakuljon a demokratikus erők közös álláspontja, és ennek alapján
tárgyaljunk a hatalom birtokosával, az MSZMP-vel. Úgy gondoljuk, a
dermedtségből ébredező társadalmat csak együttesen képviselhetjük."
|
|
|
|
|
|
|
Pedagógusnapi kitüntetések (5. rész)
|
Gyulay Éva, a budapesti Szerb Antal Gimnázium tanára, Gyülvészi István, a miskolci Fáy András Közgazdasági Szakközépiskola tanára, Dr. Hajdú Lajos, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolája vezetőtanára, Dr. Hajtmann Pálné, a mezőhegyesi József Attila Általános Művelődési Központ tanítója, Hambalkó Ferencné, a bácsbokodi Móra Ferenc Általános Iskola tanára, Harcsa Tiborné, a nyíregyházi 26. számú Óvoda vezető óvónője, Dr. Havranek László, a fonyódi Karikás Frigyes Gimnázium és Szakközépiskola középiskolai tanára, Hámori Lászlóné, a budapesti XVII. kerületi Zrínyi utcai Általános Iskola igazgatóhelyettese, Heigl István, a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium középiskolai tanára, szaktanácsadó, Helesfai Katalin, a budapesti XIV. kerületi Ajtósi Dürer sori Óvoda, Általános Iskola és Diákotthon igazgatója, Herold Istvánné, a győri Gyermek és Ifjuságvédő Intézet vezető pedagógusa, Homonnay Nándor, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Általános Iskola igazgatója, Horváth Lászlóné, a pusztamérgesi Általános Művelődési Központ tanítója, Horváth Lídia, a zalaegerszegi Ságvári Endre Gimnázium tanára, Dr. Janovszky Sándor, a pusztaföldvári Általános Iskola igazgatója, Dr. Ján László, a balatonfüredi Lóczy Lajos Gimnázium tanára, Jenei Károlyné dr., a budapesti XXII. kerületi Kossuth Lajos utcai Általános Iskola igazgatója, Kalácska Lászlóné, a sárbogárdi Petőfi Sándor Gimnázium igazgatóhelyettese, Karajos Béláné, az örkényi Általános Iskola tanára, Dr. Katona Ferenc, a sárospataki Rákóczi Ferenc Gimnázium kollégiumvezető igazgatóhelyettese, Katona Rezsőné, a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola középiskolai tanára, (folyt.köv.)
1989. június 1., csütörtök 22:40
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|