|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
1919 újraértékelése
"...a közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy Kun Béla a
Szovjetunióban nem akkor, nem ott és nem úgy halt meg, mint
hirdették, hanem egy elvtárs hóhéra végezte ki.
Innen már remélhetőleg nincs túl messze 1919 újraértékelése sem.
Annak elismerése, hogy március 21-e nem ünnep, hanem nemzeti
gyásznap. 70 éve nem a Tanácsköztársaság győzött, hanem népünk
tragédiájaként a Trianonhoz vezető út végszakaszának kiépítésével a
bontakozó polgári demokráciát döntötte meg a vörös rémuralom.
Tehát ideje lenné, hogy a Március 21-e utak, terek visszakapják
eredeti nevüket, vagy hívják ezeket egyszerűen március 15-nek."
OS:
Független szervezetek - kerekasztal
"Mi is elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy
kialakuljon a demokratikus erők közös álláspontja, és ennek alapján
tárgyaljunk a hatalom birtokosával, az MSZMP-vel. Úgy gondoljuk, a
dermedtségből ébredező társadalmat csak együttesen képviselhetjük."
|
|
|
|
|
|
|
Koncepciós ügyek felülvizsgálata - Sajtótájékoztató az Igazságügyi Minisztériumban (3. rész)
|
Földvári József hozzáfűzte: az esetek nagy részében a felelősségrevonás ugyan megfelelt az akkori jogszabályoknak, ám nem felelt meg azoknak az általánosan elfogadott és évszázadok óta élő erkölcsi, büntetőjogi alapelveknek, amelyek megsértése minden körülmények között jogtalannak minősül. Arra a kérdésre, hogy mely iratok vannak külföldön, s melyek semmisültek meg, Zinner Tibor példaként említette: 1945-47 között Magyarország a Szövetséges Ellenőrző Bizottság részbeni felügyelete alatt állt, Sopronkőhidán szovjet bíróság működött. Az ott keletkezett iratok például nincsenek hazánkban. A munkásmozgalmi vezetők ellen folytatott, később koncepciósnak minősített perek iratait megsemmisítették, ám a rehabilitációs tárgyalások jegyzőkönyvei rendelkezésre állnak. Megsemmisítették a Kádár-per 1951-es iratanyagát is, ám megvannak az 1954-es peres felülvizsgálati rehabilitációs eljárás iratai. Ezeket a Belügyminisztérium archívumában őrzik. A bizottság azonban most nem ezekkel az ügyekkel foglalkozik, mivel ezek 1962-ben lezárultak. Zinner Tibor a TV Híradó kérdésére kifejtette véleményét a személyét, illetve Adalékok a magyaroroszági koncepciós perekhez című könyvét ért támadásokról is. Egyebek között elmondta, hogy 1973 decemberétől 1982 februárjáig a Fővárosi Levéltárban dolgozott, s ő foglalkozott a Budapesti Népbíróság és a Népügyészség irataival, amelyeket a BM átadott. Így hivatalból jutott hozzá a ,,levéltár-érett,, dokumentumokhoz. Ez az oka, hogy 1980-ban a Belügyminisztérium felkérésére szaktanácsadóként segítette a BM történetét feldolgozó kutatócsoport munkáját. Zinner Tibor hangoztatta: egy történész legyen objektív azzal is, aki áldozat volt, és azokkal is, akik bűncselekményeket követtek el. Egy másik kérdés kapcsán László Jenő kitért arra, hogy e vizsgálat lezárását követően módosítani kell a levéltári törvényt, illetve a bírósági iratok kezelésére vonatkozó jogszabályokat is. (folyt.köv.)
1989. május 17., szerda 18:27
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|