|
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
1919 újraértékelése
"...a közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy Kun Béla a
Szovjetunióban nem akkor, nem ott és nem úgy halt meg, mint
hirdették, hanem egy elvtárs hóhéra végezte ki.
Innen már remélhetőleg nincs túl messze 1919 újraértékelése sem.
Annak elismerése, hogy március 21-e nem ünnep, hanem nemzeti
gyásznap. 70 éve nem a Tanácsköztársaság győzött, hanem népünk
tragédiájaként a Trianonhoz vezető út végszakaszának kiépítésével a
bontakozó polgári demokráciát döntötte meg a vörös rémuralom.
Tehát ideje lenné, hogy a Március 21-e utak, terek visszakapják
eredeti nevüket, vagy hívják ezeket egyszerűen március 15-nek."
OS:
Független szervezetek - kerekasztal
"Mi is elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy
kialakuljon a demokratikus erők közös álláspontja, és ennek alapján
tárgyaljunk a hatalom birtokosával, az MSZMP-vel. Úgy gondoljuk, a
dermedtségből ébredező társadalmat csak együttesen képviselhetjük."
|
|
|
|
|
|
|
Pozsgay Imre látogatása Tolna megyében (1. rész)
|
1989. február 16., csütörtök - A paksi atomerőműben kezdte csütörtökön reggel Tolna megyei látogatásának második napját Pozsgay Imre, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminiszter. Pónya József, az energetikai nagyvállalat vezérigazgatója, tájékoztatójában 1988-ról sikeres esztendőként számolt be. Az immár teljes kapacitással működő erőmű a múlt évben a hazai villamosenergia-termelés 47,6 százalékát adta, s 10 milliárd forintot fizetett be az államkasszába. Elmondta továbbá, hogy az atomerőmű biztonsága, környezetvédelmi állapota nemzetközi megítélés szerint is kifogástalan.
Az üzemeltetés biztonságát, a személyzet szakmai ,,karbantartását,, szolgáló oktatóközpont és számítógépes szimulátor megtekintése után Pozsgay Imre a vállalat vezető műszaki dolgozóival találkozott. Kötetlen eszmecseréjük fő témakörei a tudomány, a műszaki fejlődés, a gazdaság működésének és zavarainak politikai összefüggései voltak. Délután Szekszárdon Tolna megye szellemi életének, értelmiségének képviselőivel folytatott kerekasztal-beszélgetést Pozsgay Imre. A hazai gazdasági és politikai reformfolyamat aktuális kérdései közül ezúttal a korábbiakhoz képest kevesebb szó esett az 1956-os események megítéléséről, más, ugyancsak tisztázásra, újraértékelésre váró tények, kérdések kerültek előtérbe. Egy reformra elkötelezett országban a konkrét helyzet konkrét elemzése elkerülhetetlen - mondta Lenin szavaira utalva Pozsgay Imre. Nekünk is szembe kell néznünk azzal, mi idézte elő az ország kormányozhatatlanságát, s szélesebb értelemben: miért vált Kelet-Európa a világ legkiterjedtebb válságövezetévé. Miért van az, hogy a világgazdasági korszakváltásban sikeresnek bizonyult 35-40 ország között egyetlen szocialista ország sincs? Egyre világosabban látható - mondta Pozsgay Imre -, hogy ebben a térség az 1940-es évek második felében egy kényszerűen vállalt, a szocializmus nevében fellépő modell hatása alatt nem teljesítményre orientált, hanem majdhogynem teljesítmény ellenes és stagnáló helyzet jött létre. A következmény az, hogy az érintett országok ma, akár világgazdasági, akár kulturális szempontból nézzük az összehasonlító adatokat, hátrább vannak a világranglistán, mint a két világháború közötti időszakban. Ezt, mint dermesztő tényt, figyelmen kívül hagyni öncsalás lenne, azt jelezné, hogy nem merünk szembe nézni ezzel a problémával. Aligha hisz a szocializmusban, aki ezt takargatni akarja. (folyt.köv.)
1989. február 16., csütörtök 21:05
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
Pozsgay Imre látogatása Tolna megyében (2. rész)
|
Nem a szocializmus került tehát válságba - szögezte le Pozsgay Imre -, hanem a sztálinizmus, amely rövid átmeneti eredmények után szülőföldjén is válságteremtő helyzetet hozott létre, amint az SZKP dokumentumai is megállapítják. A magyarországi helyzet külön tehertétele, hogy immár húsz éve együtt létezik a változtatás, a reform szükségességének felismerése és az ezt akadályozó politikai magatartás. Az MSZMP - legutóbbi állásfoglalásának tanusága szerint is - elkötelezte magát a politikai közmegegyezésen, a többpártrendszeren alapuló, a szocialista jogállamúság keretei között működő struktúra mellett. Ehhez azonban azt is egyértelműen tisztázni kell, hogy a párt és a kormány mit vállal, s mit kell megtagadnia az elmúlt 40 esztendő örökségéből. A párttagok, akiknek vajmi kevés befolyásuk volt a dolgok alakulására, nem élhetnek egy nyomasztó felelősségtudat terhe alatt. Ez megbénítaná cselekvőképességüket, holott éppen a következő időszakban az MSZMP részéről is alapvető stílus- és módszerváltásra van szükség: a nép körében kell próbára tenni a párt politikáját, hitelt, támogatást szerezni a nemzet érdekében álló célokhoz és törekvésekhez. Az MSZMP természetesen a többpártrendszer körülményei között is szeretné megőrizni politikai befolyását, vezető szerepét, de nem kívánja egyedül megszabni a politikai küzdelem játékszabályait - hangsúlyozta Pozsgay Imre. Majd arra a kérdésre, hogy az új alkotmány alfogadtatására milyen módon kerülhet sor, azt válaszolta, hogy semmiképpen sem szabad még egyszer úgy alkotmányozni, hogy annak jogosságát a nép kétségbe vonhassa. Az oktatás gazdasági helyzetét és a pedagógusok bérügyeit a termelés és a szellemi munka viszonyának világtendenciáiból kiindulva nemzeti sorskérdéseink közé sorolta Pozsgay Imre. szociálpolitikai ügyekben a két legsérülékenyebb réteg - a nyugdíjasok és a pályakezdő fiatalok - helyzetének rendezését ítélte a legsürgetőbbnek. Ha a kormány kényszerű helyzetében olyan áldozatvállalást kér, amely egyénileg megoldhatatlan gondokat okoz, ennek kezelését nem háríthatja a termelésre, magának kell megoldást találnia. A szociálpolitika - Pozsgay Imre megítélése szerint - nem segélypolitika és nem jótékonyság, hanem a kormányzati koncepció szerves részévé kell válnia. (MTI)
1989. február 16., csütörtök 21:12
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|