 |
|
|
|
|
|
|
|
SZER, Világhíradó:
1919 újraértékelése
"...a közelmúltban hozták nyilvánosságra, hogy Kun Béla a
Szovjetunióban nem akkor, nem ott és nem úgy halt meg, mint
hirdették, hanem egy elvtárs hóhéra végezte ki.
Innen már remélhetőleg nincs túl messze 1919 újraértékelése sem.
Annak elismerése, hogy március 21-e nem ünnep, hanem nemzeti
gyásznap. 70 éve nem a Tanácsköztársaság győzött, hanem népünk
tragédiájaként a Trianonhoz vezető út végszakaszának kiépítésével a
bontakozó polgári demokráciát döntötte meg a vörös rémuralom.
Tehát ideje lenné, hogy a Március 21-e utak, terek visszakapják
eredeti nevüket, vagy hívják ezeket egyszerűen március 15-nek."
OS:
Független szervezetek - kerekasztal
"Mi is elengedhetetlenül szükségesnek tartjuk, hogy
kialakuljon a demokratikus erők közös álláspontja, és ennek alapján
tárgyaljunk a hatalom birtokosával, az MSZMP-vel. Úgy gondoljuk, a
dermedtségből ébredező társadalmat csak együttesen képviselhetjük."
|
|
|
|
|
|
 |
A forint kivándorlása
|
(Gadó György)
München, 1989. április 11. (SZER, Magyar híradó) - Nem tudom, ki
hogyan van vele, de nekem soha nincs elég forintom. Nem mintha
mondjuk dollárom elegendő lenne. Mégis azt mondom: örülnék, ha
legalább forintnak lennék bővében. Erről beszélgettem egyik
barátommal, aki élénken helyeselt hozzá. Persze nem lepett meg,
hanem az már igen, amit még hozzátett:
- Pajtás! Ide figyelj! - fogta meg a kabátom gombját. - Nekem olyan
kevés forint van a zsebemben, hogy kénytelen vagyok még azt a
keveset is elzavarni.
Értetlen képet vágtam. Elzavarni? Hová?
- Külföldre pajtás, külföldre - mondta ő és aztán elmagyarázta:
Mielőtt bejöttek ezek az új értékpapírfajták, a kötvények, a letéti
jegyek, miegyebek, én jobb híján betétkönyvbe raktam a pénzem. Azt
mondtam, hogyha már valami gyümölcsözőbb befektetésre nem futja,
hát kamatozzék legalább, hozza meg azt a csenevész 6 százalékot. És
hogy jártam? Az OTP-nél bebizonyították nekem, hogy még annyira
sincs jussom, 4 százalékot sem tesz ki, amit kamat címén
kifizettek. Megharagudtam, kivettem a pénzt, gondoltam veszek rajta
kötvényt. Az egyik fajtáért sorba kellett állnom, a másik már el is
fogyott, mire hírét meghallottam, lemondtam hát ezekről is. Jött ez
a letéti jegy, de kifordultam az ajtón, amikor a bankban megláttam,
hogy megint csak sorba kell állni érte. Így hát aztán meg sem
tapasztalhattam, mennyire válnak be az ígéretek, vagyis csakugyan
az inflációs rátára kapcsolódó kamatot fizeti majd a letéti jegy és
valóban tetszés szerint pénzzé tehetők-e a kötvények.
- No és - unszoltam a barátomat - hogyan került a pénzed külföldre?
- Egyszerűen. Zsebre vágtam kétszer 100 ezer forintot és kivittem
Ausztriába. Abban az áradatban, ami tavaly novemberben meg most
április elején kizúdult, nem vizsgálhattak meg minden utast a
vámosok, de még minden tizediket sem. Így nem volt nagy a kockázat.
Sokkal nagyobb lett volna, ha itthon hagyom a pénzt. Mert akkor.
egykettőre értékét veszítené. Így meg szépen bevittem egy bécsi
bankba, kaptam érte egyszer 16 ezret, másodszor 15 ezer
schillinget, azt mindjárt beraktam betétre és kamatozik is valamit.
Jó helyen lesz ott, hiszen az osztrákok pénze nemigen romlik, most
már csak azért sem, mert a forintkiáramlás is erősíti.
- Ez nem volt tőled valami hazafias tett - mondtam a barátomnak, de
lesújtó tekintet vetve rám a szavamba vágott:
- Szóval én legyek a hazafi a havi hatezremből, közben meg állam
bácsi billiárdokat vesztegethet el! Tudod te, hány évi
megtakarításom volt az a kétszázezer? Tudod te, hogy benne volt az
apai örökségem? És mit kezdhettem volna vele? Még csak el sem
utazgathattam volna, mert ez a nyúzó állam legálisan alig ad
valutát az embernek és amit ad, azért is sorban állnak. Én meg
semmit nem utálok inkább, mint ezt az örökös sorban állást. Na és
arra is gondoltam, hogy ki tudja, így is meddig hajlandók adni azt
a nyomorult kis valutát. Hátha holnap hoznak egy rendeletet és
leállítják az egészet, hivatkozással a népgazdaság devizagondjaira.
Van itt jogbiztonság? Van itt átgondolt pénzügyi politika? Hiszen,
ha volna akkor a lakosság nem folyamodnék ilyen tömeges arányban a
feketén szerzett valutához, s nem kényszerülne erre az egész
undorító bevásárlási kalamajkára. Én elvetettem a gondokat. Az :én
valutám megvan, türelmesen vár rám odakint, akár utazásra, akár
bevásárlásra akarom költeni. Ha meg forintra van szükségem, mindig
visszahozathatom.
Barátom kifújta magát indulatos szavai után, én meg mást nem
tehettem: igazat adtam neki. Bizony, ha az államnak az volt a célja
ezzel a büntetőjellegű új vámelőírással, hogy a lakosságnál lévő
valutát itt tartsa az országban, akkor ugyancsak melléfogott.
Osztrák üzleti körök becslése szerint a magyar állampolgárok több
milliárd dollárnak megfelelő keményvalutát vittek ki a világútlevél
bevezetése óta. Ez a tömérdek valuta nagyobbrészt titkon lappangott
itt. És így lesz továbbra is, mert ha kevesebb forintunk lesz is
talán ilyen célokra, még mindig lesz bőven kínálat, a kínálatra meg
vevő.
Vámszabály ide, vagy oda, az a feketén, vagy mondjuk finomabban -
szabadpiacon szerzett keményvaluta hasznosulni akar ezután is. És
hát hasznosulni szeretne a forint is, ha másképp nem, akkor
valószínűleg elfut Nyugatra. Erre is elmondható, hogy szégyen a
futás, de hasznos. A bankjegyek, 1000 forintosok, vagy 100
schillingesek ma szavazócédulák a lakosság kezében. Százezrek
szavaznak velük bizalmatlanságot a kormánynak és
gazdaságpolitikájának. +++
1989. április 11., kedd
|
Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|