|
|
|
|
A pártelnökség tagjainak nyilatkozata (9. rész)
|
Az elnökség tagjai a továbbiakban gazdaságpolitikai kérdésekre válaszoltak. Németh Miklós arra mutatott rá, hogy az őszre elkészül a kormány programja. Hangsúlyozta: 40 év feszültségeinek, 40 év strukturális gondjainak, köztük nagyon súlyos szociálpolitikai gondoknak a megoldásáról van szó. Szép jelszavak és hangzatos mondatok ehhez nem elégségesek. Összefogásra, kemény áldozatok vállalására lesz szükség lesz még jó néhány évig. De az eredmény nem maradhat el. Nyers Rezső azon közbevetésére, hogy kevés a pénz hozzá, Németh Miklós azt válaszolta, valóban kevés, külső forrásokra is szükségünk van, és éppen ezért nagyon fontos, hogy külföldön, a világban ne változzon a megítélésünk, mert Magyarország önerejéből ugyanis nem tudja kihúzni magát jelenlegi nehéz helyzetéből. Nyers Rezső ebből a szempontból rámutatott, az MSZMP legszélesebb körű kapcsolatrendszerének fontosságára, s annak, mint mondotta, nemcsak a világ keleti felét illetően, hanem a nyugati felét illetően is nagy a fontossága. Végül hazánk külföldi megítélése került terítékre. A riporter szerint az a különös kép alakul ki, hogy miközben a határainktól messzebb, elsősorban Nyugaton, nagy aggódó rokonszenvvel figyelik azokat az eseményeket és folyamatokat, amelyek Magyarországon lezajlanak, közvetlen szomszédaink közül, a szocialista országok egynémelyikében nem éppen rokonszenvvel figyelik a fejleményeket. Mit tud tenni, mit akar tenni az MSZMP és újonnan választott vezető testülete annak érdekében, hogy néhány szocialista országban a gyanakvás, a félelem eloszoljék. (folyt.köv.)
1989. június 25., vasárnap 21:18
|
Vissza »
Folytatásokkal »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
|
|
|