|
 |
 |
 |

Szovjet választások - köztársaságok
|

Moszkva, 1989. március 27. Hétfő (MTI-AFP/Reuter/Ap/UPI) - A vasárnapi szovjet parlamenti választások részeredményei azt mutatják, hogy a pártapparátus jelöltjei sok választókerületben nehéz helyzetbe kerültek. Különöen szembetűnő az apparátus embereinek kudarca a Baltikumban.
A három balti köztárságban előretörtek a Moszkvától való nagyobb függetlenség hívei. Litvániában a Sajudis mozgalom elsöprő győzelmet aratott: a 42 litván választókerületből 39-ben állított jelöltet, s azok közül 31 szerezte meg a szükséges abszolút többséget. A Litván Kommunista Párt első titkárával és másodtitkárával szemben a Sajudis nem állított jelöltet (ők be is jutottak a parlamentbe), viszont vereséget szenvedett Vitautas Asttauskas államfőn kívül a miniszterelnök és az igazságügyminiszter is. Lettországban Janis Vagris első titkár csupán 51 százalékkal került be a parlamentbe, de az AFP értesülései szerint ennyi szavazatot is csak a haditengerészet Rigában szavazó matrózainak köszönhet. Észtországban a függetlenedést szorgalmazó mozgalom a köztársaság parlamenti helyeinek felét, más jelentések szerint többségét szerezte meg. Örményországban a nacionalista csoportok a választás bojkottjára szólították fel a szavazópolgárokat. Nyugati hírügynökségek értesülései szerint a hatóságok két órával meghosszabították a szavazóhelyiségek nyitvatartási idejét. Az AFP francia hírügynökség ebből azt a következtetést vonta le, hogy az eredeti időpontig nem járult az urnák elé a választásra jogosultak 50 százaléka, ami a választás érvényességének előfeltétele. Ukrajnában elbukott a kijevi pártbizottság első titkára Konsztantyin Masszik és tanácselnöke, Valentyin Zgurszkij, pedig mindketten egyedüli jelöltek voltak körzetükben. A szavazók többsége azonban kihúzta nevüket a szavazólapról. Vlagyimir Scserbickij, az Ukrán KP KB első titkára, az SZKP PB-nek még a Brezsnyev-korszak elején megválasztott tagja egyetlen jelölt volt egy kis ukrajnai vidéki településen, ahol nehézségek nélkül győzött. +++
1989. március 27., hétfő 20:19
|

Vissza »
A hírhez kapcsolódik »
|
|
|
 |
|
|
|
 |
 |
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
 |
|
|