|
|
|
|
A kínai parlament külügyi bizottságának nyilatkozata (1.rész)
|
Éliás Béla, az MTI tudósítója jelenti:
Peking, 1989. március 19. vasárnap (MTI-TUD) - A vasárnap megjelent pekingi központi lapok első oldalon közlik a kínai parlament külügyi bizottságának nyilatkozatát, amelyben éles tiltakozását és sajnálkozását fejezi ki az Európai Parlament március 16-án hozott, Tibettel foglalkozó határozata miatt.
A kínai parlament bizottsága teljesen alaptalannak minősíti azt a vádat, hogy Kína a rendkívüli állapot bevezetésével megsértette a tibetiek emberi jogait, és hangsúlyozza, hogy az Európai Parlament határozata nyílt beavatkozás Kína belügyeibe, azzal a kifejezett céllal, hogy nyomást gyakoroljanak Kínára. Mindannak, ami a március eleji zavargások alkalmával Lhászában történt, semmi köze az emberi jogokhoz, amelyek semmiképpen sem tartalmazhatják a jogot a fegyveres zavargáshoz, a gyújtogatáshoz, a rabláshoz és békés állampolgárok bántalmazásához. Lhászában olyan szeparatista megmozdulásról volt szó, amelynek résztvevőit külföldről szervezték és fegyverezték fel, amely a közrend felborítására és arra irányult, hogy megbontsák Kína nemzeti egységét. Ilyesmit egyetlen szuverén állam sem tűrhet el. A bizottság leszögezi, hogy a kínai kormány a történtek ellenére is kész a tibeti kérdés megtárgyalására a dalai lámával. Minden ilyen tárgyalásnak azonban alapvető feltétele Kína nemzeti egységének fenntartása. Azaz: nem lehet tárgyalási téma Tibet függetlensége vagy félfüggetlensége. Kína elutasít mindenfajta külföldi részvételt, vagy beavatkozást az esetleges tárgyalásokba. Ennek megfelelően Kína határozottan elutasítja az Európai Parlament határozatának azt a kitételét is, amelyben felajánlja a tagállamok úgynevezett jószolgálatait a tibeti kérdésben. A kínai parlament külügyi bizottsága vasárnap hasonló tartalmú nyilatkozatot tett közzé, amelyben felháborodással utasítja vissza az amerikai szenátus beavatkozását a tibeti kérdésbe. (folyt.)
1989. március 19., vasárnap 18:53
|
Vissza »
Folytatásokkal »
|
|
|
|
|
|