|
|
|
|
Mozambik - diplomáciai bonyodalmak
|
Lisszabon, 1989. március 19. vasárnap (AFP/Reuter/ADN) - Mozambik szombaton kiutasította az országból Portugália kereskedelmi attaséját. Anibal Cavaco Silva portugál miniszterelnök indokolatlannak nevezte a maputói döntést, amely szerinte megtorlás volt egy mozambiki diplomata Portugáliából történt kiutasításáért.
A kormányfő a tervek szerint az idén hivatalos látogatást tesz Mozambikban, Portugália egykori gyarmatán. Portugáliában azzal vádolták a mozambiki nagyykövetség pénteken nem kívánatos személlyé nyilvánított harmadtitkárát, hogy köze volt a mozambiki kormányellenes gerillák egyik vezetőjének tavaly áprilisi lisszaboni meggyilkolásához. A portugál hatóságok a diplomatát először bíróság elé akarták állítani, de Mozambik - a vádakat elutasítva - nem járult hozzá diplomáciai mentességének megszüntetéséhez. Egy másik diplomáciai bonyodalom lezárásáról szól az a hír, amely szerint Mozambik jószándéka jeléül szombaton engedélyt adott az Edda nevű nyugatnémet teherhajónak, hogy elhagyja Quelimane kikötőjét, és visszatérjen az NSZK-ba. Az Edda tavaly szeptember 28-án futott be a mozambiki kikötőbe egy kopraszállítmányért. A hatóságok a hajót visszatartották, az államügyészség pedig vizsgálatot indított, mert az Edda tavaly augusztusban engedély nélkül behatolt Mozambik felségvizeire, és horgonyt vetett egy olyan partszakasznál, amely a kormányellenes erők utánpótlására szánt titkos szállítmányok egyik átrakodóhelye. A maputói igazságügyi miniszter kijelentette, hogy a hathónapos vizsgálat számos bizonyítékot szolgáltatott arra, hogy a hajó megsértette a nemzetközi jogot és az ország törvényeit. Mozambik azonban jószándéka jeléül úgy döntött, hogy a hajó és a legénysége szabadon távozhat. +++
1989. március 19., vasárnap 14:07
|
Vissza »
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Az oldalon olvasható MTI hírek a Magyar Távirati Iroda korabeli, napi 250-300 hírből álló teljes napi kiadásaiból származnak. A fotóválogatás alapja az MTI napi 1000 darabból álló negatív állománya. A szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1 § (2) p) pontja és 84/A §-a alapján törvényi védelem alá tartoznak. Tilos azokat akár eredeti, akár átírt formában bármilyen médiumban közölni, sugározni vagy továbbadni, részben vagy egészben számítógépen tárolni - a személyes és nem kereskedelmi felhasználás eseteinek kivételével. (Az adatbázis-azonosítót az MTI belső szerkesztőségi rendszere tartalmazza.)
Az MTI előzetes engedélye nélkül tilos az MTI honlapjaira mutató, valamint az oldalak belső tartalmához vezető link elhelyezése.
|
|
|
|
|